Hírek
2024. Szeptember 18. 17:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
HÁROM NAP ALATT ÖT BŰNCSELEKMÉNY
Három nap alatt öt bűncselekményt követett el egy jászladányi férfi. Ebből hármat ugyanazon a napon.
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy aznap hajnalban ismeretlen bement az egyik jászladányi családi ház udvarára, és onnan az összekészített tetőléceket átdobálta a kapu elé, de a szomszéd megzavarta, így nem tudta elvinni azokat.
Ugyanezen a napon egy újabb bejelentés szerint egy másik ingatlan udvaráról eltűnt egy kerékpár.
Hamarosan befutott a harmadik telefon is. A sértett elmondása szerint ismeretlen bejutott a házába, és onnan sportcipőket, mobiltelefont, játékgépet, órákat, masszírozógépet, horgászbotot, iskolatáskát, ruhaneműket és élelmiszert vitt el.
A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett helyi elkövetőt, és előállították.
Megállapították, hogy a 36 éves férfi az előző két napon is elvitt egy-egy biciklit a településen.
Az egyik ellopott kerékpárt a helyi polgárőrök találták meg, amikor azzal éppen maga a tolvaj tekert.
A jászsági nyomozók négyrendbeli lopás, valamint lopás vétség kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, és őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi
Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál
Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.
