Hírek
2021. Április 07. 09:23, szerda | Helyi
IDŐS NŐT RABOLTAK KI KARCAGON
A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt két karcagi férfi ellen bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt.
A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt két karcagi férfi ellen bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt.
A vád szerint a két férfi (18 és 19 évesek) 2020. augusztus 20-án délután Karcagon, a Halom utcában felfigyelt az arra sétáló, nehézkesen mozgó, 73 éves sértettre. Pillanatok alatt elhatározták, hogy elveszik tőle a vállára akasztott táskáját, ezért mindketten az idős hölgy után szaladtak.
Amint egyikük utolérte, hátulról meglökte a sértettet, és megpróbálta letépni a karjáról a kiszemelt táskát. Ez nem sikerült neki, mert a sértett erősen marokra fogta a táska füleit. A férfi azonban másodszor már olyan erővel lökte meg a sértettet, hogy egyensúlyát vesztve az egyik ház kerítésnek dőlt. Ezt kihasználva támadója kikapta az idős hölgy kezéből az értéktárgyait, valamint személyes okmányait tartalmazó táskát, és időközben odaérkező társával együtt elfutott a helyszínről.
Néhány utcával arrébb az elkövetők átkutatták a válltáska tartalmát, és osztoztak a zsákmányon, a táskában talált mobiltelefonon és 3.500 forinton.
A támadás következtében az idős hölgynek szerencsére csak kisebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, s a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően – a készpénz és a SIM kártya kivételével – mobiltelefonja és okiratai is előkerültek.
A járási ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság mindkét vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki, s határozott időre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.
Az ügyben első fokon a Karcagi Járásbíróság fog dönteni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 07. 06:00, vasárnap | Helyi
„SZAKKÖRI RANDEVÚ”
„Egy délután, egy történet, egy színpad!” Ezzel a mottóval várták a színházkedvelőket a karcagi Déryné Művelődési Központba, ahol a „Szakköri Randevú” keretében léptek deszkákra a helyi fiatal tehetségek.
2026. Június 07. 06:00, vasárnap | Helyi
KALAPÁCSOS TÁMADÁS ÉS GÁZOLÁS EGY TARTOZÁS MIATT
Szándékos gázolás, kalapácsos bosszú és milliós anyagi kár.
2026. Június 06. 06:00, szombat | Helyi
ÚJ KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MÚZEUMBAN
Különleges történelmi időutazásra invitálta a látogatókat a Györffy István Nagykun Múzeum és a Nemzeti Portrétár Alapítvány.
2026. Június 06. 06:00, szombat | Helyi
HAMAROSAN ISMÉT ITT A „MOZGÁS ÉJSZAKÁJA”
Idén is éjszakai sportfővárossá alakul Karcag. Június 12-én ugyanis ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját,
