Városlista
2021. november 29, hétfő - Taksony

Hírek

2021. November 22. 17:56, hétfő | Helyi

Karcagnak Fejlődni Kell!

Karcagnak Fejlődni Kell!

A Városházán tartott sajtótájékoztatón jelentették be a város három újabb fejlesztését, beruházását, melyhez kormányzati támogatást kapott az önkormányzat.

A megjelenteket - Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és F. Kovács Sándort, térségünk és városunk országgyűlési képviselőjét - Szepesi Tibor polgármester köszöntötte.

- Ma egy olyan fordulóponthoz érkeztünk, amely Karcag város életében az elkövetkezendő évekre, évtizedekre kihatással lesz, a város fejlődésének meghatározó pontja lesz és amelyre mi, sportszerető karcagiak nagyon régóta várunk. Megkérem miniszter urat, hogy ezt a bejelentést, amellyel tovább fejlődik településünk, tegye meg - kérte a városvezető.

- A kormányzati jelenlét a mai sajtótájékoztatón mindenképpen indokolt, hiszen ahogy arra a polgármester úr is utalt, képviselő úrral is jó néhány ponton összekötődik a munkánk, a tevékenységünk. Az elmúlt években az volt a jellemző, hogy a kormány az önkormányzattal szoros együttműködésben tudta megvalósítani a legfontosabb fejlesztéseket. Erre törekedünk nemcsak Karcagon, hanem az ország számos más pontján is. Elérkeztünk most Karcagon egy olyan ponthoz, amikor megújul a város sportélete és remélem, hogy a közösségi élete is, hiszen egy olyan többfunkciós sportcsarnok alapkövét helyezhetjük majd el remélem hamarosan a tervezés után, amelyik a város sportszerető közönségén túl mindenkinek, rendezvény helyszínül szolgálhat - mondta Varga Mihály, aki szerint az együttműködés akkor lehet eredményes, ha 100 %-ban mindenki elvégzi azt a feladatot, amit rárótt a gondviselés, a Jóisten.

- A kormányzat az elmúlt években abban volt érdekelt, hogy azok a tervek elkészüljenek, megszülessenek, amelyeken keresztül egy-egy régió, település fejlődése tovább tud lépni. Karcagon is így volt ez, a kormány jó szándékkal áll hozzá minden olyan kezdeményezéshez, ami beleilleszkedik egy nagyobb koncepcióba, ez most a sportfejlesztés. Utalnék arra, hogy nemcsak közvetlen beruházási támogatásokkal, hanem az adórendszer átalakításával, a működtetésben való besegítéssel is törekedett arra a kormány, hogy az ország számos helyén lehetőség szerint intézmények, sportcsarnokok, tornatermek épüljenek. Az elmúlt hónapokban képviselő úrral és polgármester úrral együtt tudtunk dolgozni annak érdekében, hogy a beruházásaik megvalósuljanak. Azt a jó hírt szeretném önökkel megosztani, hogy két olyan fejlesztés is kormányzati támogatást kapott, amelyről korábban csak tervek szóltak. Az egyik a milánói pavilon befejezése, másrészt a Déli temetőben a ravatalozó megújítása is megkapta a szükséges támogatást, így a kivitelezési munkák majd megindulhatnak. De tovább kell lépnünk - hangsúlyozta a pénzügyminiszter, ez a sportfejlesztés most egy nagyobb lépés, régóta várt erre a város közönsége. Mi, a kormány részéről azon fogunk dolgozni, hogy amikor megszületnek a tervek, elkészül a kiviteli engedélyes terv és megvannak a jóváhagyások, akkor a kormány is ott legyen az önkormányzat mellett, hogy a szükséges fejlesztési forrásokat közösen tudjuk előteremteni. Bízom benne, hogy a következő év során már a kivitelezési munkák is megkezdődhetnek - mondta Varga Mihály.

- A karcagiak több évtizedes álma válik valóra - jelentette ki F. Kovács Sándor, hiszen több évtizede vágyik a város arra, hogy legyen egy olyan sport, kulturális központ, amelyet Karcag megérdemel. Az elmúlt időszakban, köszönhetően a kormány támogatásának nagyon sok beruházás történt itt, de az egész országban és a térségben. Most egy olyan csoda kapujában vagyunk, amely azt gondolom Karcagnak hosszú évtizedekre meghatározza a jövőjét, hiszen megépül a sportcsarnok, amely nemcsak sportolási, hanem kulturális lehetőségekre is lehetőséget ad és azt gondolom olyan tempót diktál a vidék felemelkedésében, amely talán száz esztendővel ezelőtt volt utoljára. Köszönöm miniszter úrnak, hogy gondol szülővárosára, gondol a térségre, a vidéki Magyarországra, hiszen az itt élő emberek is megérdemlik azt, amit egy nagyvárosi vagy fővárosi ember. Köszönöm a kormány támogatását és azt, hogy ezt a munkát úgy végzik, hogy van forrás, hiszen a magyar gazdaság jól teljesít és mi büszkék vagyunk, amikor látjuk a sikereket, miniszter úrnak ebben oroszlánrésze van - hangsúlyozta F. Kovács Sándor.

- A Déli temető ravatalozója 50-70 éve nem újult meg, így ez nagyon fontos bejelentés volt, a milánói pavilon pedig egy olyan turisztikai látványosság lesz a térségben, amely kicsit meglendíti Karcag város turizmusát. Köszönöm a Magyar Kormánynak ezt a támogatást, miniszter úrnak, hogy figyel, nem felejti el a térségét. Ha van egy jó csapat, megvan a siker is - mondta a képviselő.

Szepesi Tibor Karcag lakossága, az itt élők nevében mondott köszönetet miniszter úrnak, a Magyar Kormánynak a támogatásért, hiszen ahogy képviselő úr is elmondta, mind a milánói pavilon, mind a ravatalozó, mind pedig azok a sportlétesítmény fejlesztések, amelyek az elmúlt hónapokban, napokban kerültek a mai napon bejelentésre, ahogy elhangzott, többször is hosszú távon évekre, évtizedekre meghatározzák majd Karcag jövőjét, hiszen Karcag a fejlődés útjára lépett, amelyet nagyban köszönhetünk az elmúlt évek gazdasági sikereinek, miniszter úrnak, a Magyar Kormánynak. A szokásos mondattal tudom befejezni, hogy Karcag fejlődik, mert Karcagnak fejlődni kell!- zárta be a sajtótájékoztatót a városvezető.

Ezek érdekelhetnek még

2021. November 28. 09:48, vasárnap | Helyi

HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 órában történt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

2021. November 28. 08:11, vasárnap | Helyi

KERÉKPÁRÚT KIVITELEZÉSE KARCAGON

Mint nézőink is láthatják járva a várost, zajlik az új kerékpárút hálózat kivitelezése

2021. November 28. 07:54, vasárnap | Helyi

ÜNNEPI DISZKIVILÁGÍTÁS

A hagyományt folytatva díszkivilágításba borul idén is városunk

2021. November 27. 19:26, szombat | Helyi

BILJANA

A Déryné Kulturális Központban tartott őszi bolgár kulturális hétvégén fellépett a Karcagi Biljana Bolgár Néptáncegyüttes, a Bereki Sramli Fúvósegyüttes és a Karcagi Református Egyházközség Sola Gratia Kórusa.