Hírek
2021. Február 15. 19:16, hétfő |
Helyi
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Két halálos lakástűz történt Mezőtúron
Tragikus hétvégén vagyunk túl, ami a megyei káreseményeket illeti. Pénteken, illetve szombatra virradó éjjel egy-egy lakástűz történt Mezőtúron, alig néhány óra eltéréssel. Mindkét esetnek volt halálos áldozata.
Először péntek délután kaptak jelzést a mezőtúri hivatásos tűzoltók, miszerint a város Földvári utcájában egy romos állapotú épület belső tere ég. Az egység kiérkezve azt tapasztalta, hogy a házban összehordott szemét gyulladt meg, ezt két vízsugárral és kéziszerszámokkal megszüntette. A tűzoltók az épületben egy embert találtak, aki a mentőszolgálat munkatársai szerint elhunyt.
Néhány órával később, szombaton hajnali fél kettő táján ismét riasztották a tűzoltókat. A szintén mezőtúri József Attila utcában egy nádfedésű családi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A mezőtúri és a szarvasi hivatásos tűzoltók kiérkezésére a födémszerkezet beszakadt és az épület belső tere is lángokban állt, illetve egy gázpalack felrobbant. Az egységek három vízsugárral számolták fel a káreseményt, majd az önkormányzat által biztosított erőgéppel együtt kutatást végeztek, melynek során a romok alatt megtalálták a lakó holttestét.
A katasztrófavédelem mindkét esetben tűzvizsgálati eljárást indított a tűz okának kiderítésére.
Az ehhez hasonló káresemények elkerülése érdekében a katasztrófavédelem felhívja a lakosság figyelmét a következőkre:
Fordítsanak kiemelt figyelmet a fűtőberendezések karbantartására és azok helyes használatára, hiszen ezek a rendkívüli hidegben fokozott terhelésnek vannak kitéve. Érdemes ezeket rendszeresen, szakemberrel ellenőriztetni.
A vegyes tüzelésű kazánok használatakor figyeljenek arra, hogy ne pakolják túl azokat fűtőanyaggal, mert az a berendezés túlterheléshez vezethet. Ellenőrizzék a keringtető szivattyúk működőképességét és azt, hogy a csövek nincsenek-e elfagyva; ezzel elkerülhető, hogy a kazán felrobbanjon.
Ne tároljanak közvetlenül a kazán mellett éghető anyagot, mert egy abból kipattanó szikra könnyedén meggyújthatja ezeket.
Ügyeljenek a kémények tisztaságára! A szennyezett belső falazatú, nem megfelelő műszaki állapotú égéstermék-elvezetők miatt kéménytűz alakulhat ki, amely átterjedhet a lakás többi részére is. A családi házakban a katasztrófavédelem térítésmentesen végzi a kéményseprést, ezt azonban a tulajdonosoknak kérniük kell.
Az elektromos eszközök használatakor ne terheljék túl a hálózatot. Kerüljék a szigeteletlen vezetékek és a házilagos, nem szakember által készített bekötéseket, valamint a túl sok elosztó és hosszabbító használatát, mert ezek túlterhelik a hálózatot. A nem használt eszközök csatlakozóit húzzák ki a konnektorból, mert ezek így is fogyasztanak áramot. A hálózatot is ajánlott rendszeres időközönként szakemberrel átnézetni.
Ne aludjanak el hamarabb, mint a cigaretta! Kerüljék az ágyban dohányzást, és laptopot, notebook-ot is asztalnál használjanak.
Vásároljanak füstérzékelőt! Egy jó minőségű készülék mindössze néhány ezer forintért beszerezhető, cserébe éveken át garantálja a biztonságot, hiszen a füst legkisebb jelére erőteljes sípoló hanggal hívja fel a figyelmet. Ezzel elkerülhető, hogy még időben megfékezzék a kezdeti stádiumban lévő tüzet, vagy elhagyják az épületet, ha az oltás már nem lehetséges.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 14:25, szombat | Helyi
VÁRMEGYEI VONÓS VERSENY
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei vonósverseny. A megmérettetésre közel 50 gyermek nevezett. A tanulók megmutathatták a verseny során, hogy milye
2024. Május 18. 12:17, szombat | Helyi
IDÉN IS SOK ALKOTÁS SZÜLETETT
A Játszd újra kiállításra idén is sok alkotás készült. Ez a program nem csak a hulladék újrahasznosításáról, hanem az óvodás gyermekek tehetséggondozásáról is szól.
2024. Május 18. 10:02, szombat | Helyi
VÁROSUNK IS BEMUTATKOZOTT
Városunk is bemutatkozott a térség legnagyobb idegenforgalmi expóján, a Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállításon.
2024. Május 17. 14:10, péntek | Helyi
KÖZGYŰLÉST TARTOTT A KUNSZÖVETSÉG EGYESÜLET
A közgyűlésen az egyesület 2023. évi működésről és a 2024. évi programtervről a szervezet elnöke számolt be.