Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2021. Augusztus 27. 21:21, péntek | Helyi

KUN APRÓSÁGOK

KUN APRÓSÁGOK

A kun apróságok néphagyományőrző táborról Szabóné Szentesi Máriával beszélgettünk. Ottjártunkkor a gyerekek a Szentannai Református Középiskolával ismerkedtek, ahol megnézték az aratást is.

Az óvoda minden évben megrendezi a tábort. Ebben az évben sokkal több a fiú érdeklődő, így nem hagyhatták ki a Szentannaiban a traktorok megnézését, az aratásba is belenézhettek és a végén megnézhették a száraz tésztakészítést, a lekvárfőzést is.

Az egy hét alatt próbálnak, ahogy a tábor elnevezése is mutatja, kun apróságokat bemutatni a gyerekeknek olyan helyszíneken, ahol élményeket, tapasztalatot szerezhetnek elődeink hagyományaiból, életviteléből, értékeiből.
Így voltak Bene Sándor kunkapitány tanyáján, ahol a Pusztai Rókák Nomád Néphagyományőrző Egyesület fiatal tagjai bemutatót tartottak a gyerekeknek.

Mennek még a múzeumba, ahol hagyományőrző játékokat játszanak majd a gyerekekkel, de voltak Tóth János fazekasmester műhelyében is. Délután ezeket az élményeket feldolgozzák, hiszen agyagoztak és népi kismesterségeket betekinthettek, Pinczésné Soós Gyöngyi a kunhímzést, Andrásné Peszeki Ágival pedig mézeskalácsot készítettek.
Az óvónők tarisznyát készítenek a gyerekekkel, de lesz csigatészta készítés is.

A szülőktől pozitív a visszajelzés, a gyerekek annyi élménnyel térnek haza egy-egy nap után, hogy a szülőknek egész este mesélnek. Péntek délután a szülőket is várják a táborzáróra, ahol a héten készült alkotásokból kiállítás lesz, lesz közös éneklés, citeraszó és táncház.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 14:00, szerda | Helyi

KIÁLLÍTÁS NYÍLT A RENDŐRMÚZEUMBAN

A Rendőrmúzeumban 39 amatőr művész közel 100 alkotásával nyílt kiállítás.

2024. Május 08. 12:00, szerda | Helyi

VERSES DÉLUTÁN A KÖNYVTÁRBAN

A Költészet Napjához kapcsolódva verses délután került megrendezésre a Csokonai Könyvtárban Karcagon.

2024. Május 08. 09:13, szerda | Helyi

TOBORZÁS JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYÉBEN

A rendőrök 13 településen, 18 helyszínen várták ezen a héten is a határvadászképzés iránt érdeklődőket.

2024. Május 08. 07:00, szerda | Helyi

BALTÁVAL TÁMADT SZOMSZÉDJÁRA

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta egy 71 éves törökszentmiklósi férfi letartóztatását,