Városlista
2025. november 16, vasárnap - Ödön

Hírek

2023. Február 28. 05:00, kedd | Helyi

MEGJELENT A CD-JÜK

MEGJELENT A CD-JÜK

 Év végén jelent meg a Senor együttes első, országosan terjesztett Cd-je, az Eposz.

Első karcagi bemutatkozó koncertjük jól sikerült - tudtuk meg Perge Tibor énekes-alapítótól és fiától, Adrienntől, aki billentyűsa csapatban.

- Nyáron találkoztunk a kiadóval, akihez a Tankcsapda, a Mobidick, Balázs Fecó, Cserháti Zsuzsa albuma is kötődik. Amikor meghallgatták a zenénket, tettek egy ajánlatot, amit elfogadtunk, hiszen szeretnénk, ha minél szélesebb körben megismernék dalainkat az országban. Mára több generáció nőtt fel dalainkon, sajnos vannak, akik az alapítók közül sincsenek már velünk. Hiszem, hogy Bodnár Zoli nagyon boldogan hallgatja odafönt a dalokat - sorolta az előzményeket Perge Tibor, aki a karcagi Arany János iskolába járt zenetagozatra.

- Nyolcadik után bekerültem egy formációba, aminek tagja volt Mátyus Sanyi, Perge Attila és Feke János. Az első próbán meg is írtuk Sanyival Az ó, miért nem szeretsz már?-t, ami az első csalódásról szólt, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy összekovácsolódtunk a koncertek, próbák után. Emlékszem Sanyival körbesétáltuk a fél várost és álmodoztunk, játszottunk Beatles dalokat öltönyben, meg mindent, amihez hozzáférhetünk, meg el tudtunk játszani. Aztán megalakult saját rock dalokkal a Richei, ami másfél-két évig működött, a helyi iskolákban kaptunk fellépési lehetőséget.

- Aztán jött 1985-ben a Senor, az évek során sok zenekarral felléptek.

- Utánozni nem szerettünk volna, így rengeteg munkát fektettünk abba, hogy saját utat keressünk. Nagyon jó barátaink jöttek szövegírónak és néha beugró zenésznek, az Eposz sem jöhetett volna létre nélkülük. A borítóra az 1985-ös alapító és a 2011-es újjáalakult Senor tagok is felkerültek, de az összes eddigi zenészünknek köszönjük az elmúlt éveket.
- Jelenleg is vannak fellépésiekKarcagon és vidéken is.

- Évek óta a HEMO-ban rendezünk koncerteket, meghívunk olyanokat, akikkel közeli zenei, baráti kapcsolatban vagyunk, közös koncerteket csinálunk, cserébe tőlük azt kérjük, vigyenek magukkal koncertjeikre, hogy megismerhessék dalainkat. Így eljutottunk Erdélybe is Kalapács Józsi révén, de a Triász is rendszeresen jár hozzánk, általuk a Backstageban rengeteget játszunk, de említhetném a Mobilmániát Vikidál Gyulával, akik rendszeresen jár ide, Zeffer Andrást is, aki tavaly megtisztelt bennünket azzal, hogy eljött Karcagra egy jótékony koncertre. Ilyen kaliberű zenészek segítik a munkánkat, mi elő zenekarként, kellő tisztelettel állunk hozzájuk.

- A covid nagyon megviselte az énekest, akit azene átsegített a nehézségeken.
- Ez gyógyított meg. Nehéz volt az elmúlt két év, köszönöm a bíztatást, az aggódást, amit innen is szeretnék megköszönni mindenkinek. Kilenc napig altattak, lélegeztetőgépen voltam, nem sok esélyt láttam,amikor felébredtem, hogy énekelni, beszélni tudok. Két dolgot szerettem volna, az erdőben sétálni és énekelni. Mindkettő megvalósult szerencsére. Azt hiszem, hogy ez a cd-nk másoknak is erőt fog adni - mondja Perge Tibor, aki számára fiával egy színpadon állni csodálatos érzés. Nagy hatással van rám, 10 éves kora óta együtt alkotunk. Ő már túllépett szerintem rajtam bőven tudásban, ez nem titok - vallja be a zenész, aki fia szóló karrierjét is egyengeti.

Perge Adrián számára kikapcsolódás és nem munka a zenélés. A próbateremben is szeretek alkotni, ilyen-olyan formációval zenélni, akár csak kisegíteni önzetlenül mások munkáját. Emellett vannak zenei felkéréseim is, tegnap beszéltem a Chrome Rt. zenekarból Kovács Attilával, aki a válogatás albumukhoz kért fel segíteni - mondja Adrián, aki reméli, hogy dalaik sok emberhez eljutnak. Kedvencem az édesapámmal szerzett Ébredés dalunk, amelyet a covid problémája előtt írtunk, s arról szól mekkora érték az, hogy látjuk felkelni a napot, s ha minden nap tudunk tenni valamit az emberiség érdekében. Vannak még szerzeményeim, amiket majd szeretnék bemutatni - árulja el Adrián.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 16. 05:28, vasárnap | Helyi

EGY NAPPAL AZ ELITÉLÉSE UTÁN A RAZZIÁN IS FENNAKADT

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta egy 45 éves férfi letartóztatását.

2025. November 16. 05:19, vasárnap | Helyi

LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM- DÍJÁTADÓ

Karcagon került megrendezésre a „Magyarország legszebb konyhakertje” című program díjátadó ünnepsége.

2025. November 15. 05:52, szombat | Helyi

TERMÉNY- ÉS TERMÉKBEMUTATÓ

Rengeteg helyről érkeztek kistermelők, családok, a „Legszebb Konyhakertek Program” országos díjátadójára Karcagra.

2025. November 15. 00:00, szombat | Helyi

A KATASZTÓFAVÉDELEMMEL ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁSOK

Milyen érzés légzőkészüléket viselni? Hogyan néz ki a tűzoltók egy napja? Ezekre a kérdésekre első kézből kaphattak választ iskolások a Jászberényi Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjainak jóvoltából.