Hírek
2023. Január 23. 05:00, hétfő | Helyi
MEGNYITOTTA KAPUIT A SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA
Kovács Miklósnéval, a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Óvoda vezetőjével beszélgettünk, hiszen a Püspökladányi utca 14. szám alatt megnyitotta kapuit a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda.
- Igen, hála a Jóistennek, 2023. január 9-én elindult a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda, amely a Györffy István Katolikus Általános Iskolának a tagóvodája. Mai reggelen már itt vártuk az óvodásokat a szüleikkel együtt. Az óvó nénik már berendezték a csoportszobákat, és nagy szeretettel várják a kisgyermekeket.
- Hány gyermek érkezett most?
- Jelen pillanatban harminckét gyermek érkezett az óvodába, de az óvoda négy csoporttal, nyolcvan fővel várja a gyerekeket.
- Stábunknak már volt lehetősége, hogy megnézze belülről ezt a csodaszép óvodát. Mikor lesz erre lehetősége a város lakosainak - kérdeztük Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsost, az iskola lelki vezetőjét.
- Nagy öröm számunkra, hogy most elindulhatott az óvoda. Ez egy várva várt pillanat volt, de az ünnepélyes megáldás, ünnepélyes keretek között az érsek úrral fog majd megtörténni. Ezt az időpontot még egyeztetjük, és akkor lesz lehetőség arra, hogy a lakosság is megtekintse az új óvodát, a körülményeket, akkor egy nagyobb bejárást is tervezünk.
- Ma megszentelte a csoportszobákat, ezzel indult el az új óvoda.
-Igen, mert úgy illik amikor új épületbe jövünk és megkezdjük a munkánkat, függetlenül attól, hogy majd lesz egy ünnepélyes megáldás ünnepélyes keretek között. Fontos, hogy a Jóistennek a segítségét kérve az ő gondoskodó szeretetére támaszkodjunk és nyilván ezeket a kisgyerekeket is ebben a szellemben próbáljuk nevelni. Tehát, az indulásnál mindenképpen fontos azt tudatosítani, nemcsak a magunk erejére számítunk, hanem a Jóistennek a támogatására is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 16:14, szerda | Helyi
Prostitúcióra kényszerítette barátnőjét
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítványozta egy karcagi férfi letartóztatását.
2026. Január 12. 09:27, hétfő | Helyi
Állásajánlatok
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlata.
2026. Január 12. 08:28, hétfő | Helyi
Villanyoszlopnak ütközött
A káreset során az áramszolgáltató húsz-huszonöt lakóházat érintve szüneteltette az áramszolgáltatást
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
