Hírek
2023. Március 07. 05:01, kedd | Helyi
NAGY SZÍVVEL VÁRJA LEENDŐ ELSŐSEIT TÓTHNÉ HARSÁNYI ADRIENN

Tóthné Harsányi Adriennel, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda tanítójával beszélgettünk arról, hogyan várja majd szeptembertől az elsősöket.
- Nagyon nagy szívvel, hatalmas boldogsággal és reményekkel várom a gyerekeket, mert minden egyes első osztály egy nagyon nagy csoda - fogalmazott a tanítónő, aki szerint többen izgalommal, egy kis félelemmel várják az iskolát, az első napot
- Ezt az átmenetet mindig megpróbálom a legzökkenőmentesebben megoldani, drámapedagógiai játékokkal a tanórán. Tanulni is tanulunk, már az első hónapban is, nagy segítségünkre vannak az iskolában az interaktív feladatok, a digitális tábla, illetve az iskola adta új rendszer, minden tantermünk fel van szerelve okos táblával.
- Most a tanítónő másodikosai által készített rajzokkal van díszítve a terem, szeptembertől ez is változik.
- A finommotorika fejlesztése óvodáskorban már elkezdődik, de az iskolában természetesen ez nem marad abba, az íráshoz nélkülözhetetlen, így a rajzórákon, technika órákon és amikor van egy kis szabad programunk, lehetőségünk, akkor nagyon szívesen kreatívkodunk a gyerekekkel. Nem csak tanórán, hanem délutáni foglalkozások keretein belül, hiszen a közösségépítésnek nagyon jó módszere, hogy délutáni foglalkozásokkor, esetleg kirándulás vagy séta során terméseket gyűjtünk és ezekből valamilyen tevékenység során alkotunk. A kezük munkájára a gyerekek nagyon büszkék szoktak lenni, de nem utolsó szempont, hogy fejlesztik is saját magukat.
- Ilyenkor közös éneklés is belefér, hiszen a tanítónőnek az ének-zene a szakterülete.
- Nem csak ezeken a tevékenységeken szoktam beleszőni az ének tevékenységeket, az éneklést. Nem is engedem el a gyerekek kezét alsó tagozat után, felső tagozatban találkozunk, ismét együtt dalolhatunk, de a délutáni foglalkozásokon is nagyon sokszor merítenek egy kis erőt, illetve kikapcsolódást a gyerekeknek azáltal, hogy a tanórát megtörjük egy kis énekkel, tánccal, bulival, mert a gyerekek már megszokták tőlem, hogy tanulunk és a nagyon sok tudást játszva beszippantjuk a buksinkba. Adri nénitől már megszokták a viccet, a humort, s úgy gondolom egy jó kis mókázás, tánc belefér minden órába.
- Az újak mellett megszokott dolgok is lesznek, mint például a tankönyvek, a tehetséggondozás.
- Évek óta használjuk a bevált, megszokott tankönyveket, de az óráimra tudatosan készülve mindig olyan játékokat csempészek, amivel megmozgatom őket. Nagyon fontos, hogy első osztályban az óra közben mozogjanak a gyerekek, hiszen egy 45 perc egy óvodából feljövő elsős gyermeknek hirtelen nagyon hosszú. Ezeket a mozgásos játékokat, illetve drámapedagógiai játékokat a továbbiakban is használni fogom a leendő kis osztályomnál is.
A tehetséggondozás a szívügyem. Azokat, akik kicsikét nehézkesen indulnak meg valamilyen tantárgyból, vagy akadályokba ütköznek, őket is segítem felzárkóztató képességfejlesztő órákon, illetve versenyeken is szép számban részt veszünk. Arra mindig odafigyelek, hogy ne torpanjanak meg, hogyha egy pici akadályba ütköznek, van egy bevált mondatom: csak az hibázik, aki dolgozik, és a hibánkból tanulunk, és ezt már első hónap után a gyerekek nagyon magabiztosan szokták mondani. Úgy gondolom, hogy lendületet ad nekik. Illetve, amikor versenyekre készülünk mindig felkészítem a gyerekeket arra, hogy nyilván, ha felkerülünk a dobogóra az nagyon szép eredmény, de nem csüggedünk, ha nem kerülünk fel a dobogó első három helyére, hanem különdíjat nyerünk, mert minden, amit megtanultunk, az a miénk marad.
Megszokták tőlem, hogy bármi pici lépésnek, apró örömnek mindig örülni kell. Figyelek arra, hogy lendítsem őket a további tanulmányokban, akár a megerősítés a cél, akár pedig a továbbfejlesztés - sorolta módszereit a tanítónő, aki mókás órákkal és sok új ismeret átadással várja elsőseit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi
SNICCERREL RABOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.
2025. Július 31. 09:11, csütörtök | Helyi
SZOLNOKI KÁBÍTÓSZERKERESKEDŐ ÉS TÁRSAI BUKTAK LE
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta három férfi letartóztatását.
2025. Július 31. 09:06, csütörtök | Helyi
ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP ABÁDSZALÓKON
Az Abádszalókon rendezett Országos Polgárőr Napon felszólaló Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy „a polgárőrök ott vannak a legkisebb településen is, és a nyugalmat nyújtják az embereknek.
2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi
AUGUSZTUS 10-IG LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS
Festmények, fotók, grafikák is láthatók azon a népszerű kiállításon, amely a Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep 30 évét mutatja be a Rónai malomban. A tárlatot 2025. augusztus 10- ig lehet megtekinteni.