Hírek
2022. Október 10. 05:00, hétfő | Helyi
NYITOTT LOVARDA NAP
A Karcagi Kunlovardában Fülep Andrással beszélgettünk, miközben körülöttünk épp tízóraiztak, gyümölcsöt és limonádét fogyasztottak a gyermekek, szüleik, nagyszüleik a nyitott lovarda napon.
- A mai nap egy több részből álló rendezvénysorozat része, amely a lovas hagyományőrzés, illetve a gasztronómia téma köré épül. Ez nem egy nagyon kötött programcsomag, inkább egy kicsit szabadabb, kötetlenebb, játékosságra, játékokra, időtöltésre ad lehetőséget. A tematika a lovaglás, a lovas kocsikázás és az állatsimogatás. A gyerekek már megnézték az összes állatot. Gyümölcsök vannak kihelyezve, illetve egy grill készüléken pedig zöldségeket grillezünk a gyermekeknek. Ezzel szeretnénk őket egy kicsit ösztönözni arra, hogy szeressék a zöldségeket, gyümölcsöket, s hogy itt van még a jó idő, jöjjenek ki családostól, csapatostól, egy kicsit szaladgáljanak, érezzék jól magukat, amíg még lehet.
Itt most jórészt ovisok vannak óvónők és nagymamák. Legközelebb más korosztályt is várnak majd.
- Most úgy gondoltuk, hogy a nyár utolsó pillanatában vagyunk, először érkezzenek a gyermekek, s később majd különböző csoportokat próbálunk meg ide csábítani. Mindenképpen a nyugdíjas korúaknak is szeretnénk egy nagyon szép, kicsit nosztalgikusabb napot tartani. Reméljük hasonlóan szép számban összegyűlnek, mert nekem ez itt reményeim felett van.
- A nyitott lovarda napon mindent megnézhetnek a látogatók, bárhová bekukkanthatnak, nincs egyetlen veszélyes állat sem.
- Nyugodtan körbe lehet sétálni a lovardában, hátul, karámokban vannak tartva a lovak. Vannak kicsi póni lovak is, bárki, aki szeretne, kollégánk segítségével felcsücsülhet rá, tehet velük egy-két kört. Vannak zebráink, zebracsikóink, hátul még láma, bivaly, fehér szamár, tyúkok, disznók, kiscicák, kiskutyák - gyakorlatilag ami egy korabeli, vagy egy nem olyan régmúlt időből származó családnál megtalálható állat, az itt mind megvan nálunk egyben.
- Népszerű a játszótér, s a rajzolás, s lesz még vetélkedő is.
- Próbáltunk gyerekeknek kicsi apróságokkal kedveskedni. Készítettünk színezőket, lesz egy kis vetélkedő, amin mindenki nyerni fog. Készítettünk is ajándékcsomagokat, meg lesznek gyümölcs nyeremények is. Bízunk benne, hogy a gyermekeknek ez megfelelő szórakozást fog nyújtani, illetve, hogy szeretik a kihelyezett gyümölcsöket is. A lovardába hétköznap bármikor ki lehet jönni, nem biztos, hogy szervezett program minden nap van, de becsöngetnek, lehet jönni és önállóan nyugodt szívvel lehet kikapcsolódni, szétnézni, kirándulgatni.
- A lovas kocsis túrára is folyamatosan sorban álltak a gyerekek.
- Nem is gondoltam, hogy ennyire népszerű ez a lovas kocsizás. Hát, örülök neki, igazából a lovaknak is jót tesz, mert mozognak. A dolgozóink is egy kicsit vidámabbak, úgy látom, ők sem számítottak ilyen forgalomra, így aztán a szürke kis hétköznapok most meg vannak színesítve.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 16:00, péntek | Helyi
ÜLÉSEZETT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET
Megtartotta munkaterv szerinti ülését Karcag Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.
2024. Szeptember 20. 13:34, péntek | Helyi
Online csaló őrizetben
A sértettek minden esetben előre utaltak, de a rendelt termékeket soha sem kapták meg. A jászberényi rendőrök a Mátrix Projekt keretében elfogták a csalót, és letartóztatását kezdeményezik.
2024. Szeptember 20. 13:00, péntek | Helyi
KIRABOLTÁK SZOLNOKON
A rendőrök a bejelentéstől számított hét órán belül elfogták azokat, akik kiraboltak egy férfit Szolnokon.
2024. Szeptember 20. 12:00, péntek | Helyi
LETARTÓZTATÁSBAN A TÚRKEVEI CSALÓ, ZSAROLÓ
A Mezőtúri Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás, valamint súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt indítványozta egy 32 éves túrkevei férfi letartóztatását,