Hírek
2023. Április 25. 05:01, kedd | Helyi
PÁLYÁZATON VETT RÉSZT OROSZ ORSOLYA ÉS KOVÁCS HAJNALKA
A 75 éves karcagi kutatóintézet egykori igazgatójáról dr. Nyíri László professzor úr életútjáról és kutató munkájáról szólt a pályázat.
Orosz Orsolya és Kovács Hajnalka, a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium Középiskola 13. osztályos diákjai a MATE Karcagi Kutatóintézet 75 éves évfordulója tiszteletére kiírt pályázaton vettek részt.
- Személyesen nem ismertük Dr. Nyíri László professzor urat, a kutatómunkához könyvtárakba jártunk, internet segítségével és Pappné Benesóczky Mária tanárnő segítségével kerestünk anyagokat a pályázatunkhoz, amely első díjat kapott.
- A lányok szerint a technika fejlődésével ma könnyebb kutatni, mint professzor úrnak a pályája elején volt.
- Szerintem már azért sokkal könnyebb, mert fejlődött a technika, a szikesedést is karban tudják tartani. A 75 éves intézet a kísérleti intézettől a mai napig sok fejlődésen ment át, sok új faját nemesítettek.
- Én szívesen megnézném, hogyan kísérleteznek a szikes talajok javításán, esetleg a fajtanemesítésben kísérletezők munkáját amikor egy újabb búzafajtát, vagy bármi más növényt vizsgálnak - árulták el a diákok, akik sok új információt kaptak kutatásaik során a kutatóintézetről.
- Előtte az intézetben voltunk gyakorlatokon és akkor is sok új dologba beleláthattunk. Az eredményhirdetés még nem volt meg, így nem tudjuk mi lesz a jutalmunk, de szívesen elmennénk nyáron gyakorlatra a kutatóba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
MINISZTERI ELISMERÉS
Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola vezetője a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett vármegyei ünnepségen.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A KUTHEN UTCAI ÓVODÁSOKRA
A Kuthen utcai óvodában is a télhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal töltik el az időt a gyerekek, de sokat vannak a szabadban is.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT HANGYÁSI TIBORNÉ
Városunkban idén is átadásra kerültek a legrangosabb kulturális elismerések.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
NÉGY ÚJABB DROGDÍLERT KAPCSOLTAK LE
A Tiszafüredi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta 4 férfi letartóztatását.
