Városlista
2025. augusztus 22, péntek - Menyhért

Hírek

2023. Március 07. 16:30, kedd | Helyi
Forrás: NAV

Pórul járhat az ügyvezető, ha eltünteti a cégiratokat

Pórul járhat az ügyvezető, ha eltünteti a cégiratokat

Ha eltűnik egy cég működésének iratanyaga, az nem jelenti azt, hogy a vállalkozás adótartozásai nem érvényesíthetőek.

Egy társaság 7,7 millió forint adó- és egyéb köztartozást halmozott fel. A vállalkozásnál sikertelen volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárása, ezért a társasággal szemben felszámolást kezdeményeztek.

Az eljárásban a vezető tisztségviselő nem adta át a cég teljes iratanyagát a felszámolónak, és az is kiderült, hogy a cég működéséről több éve nem készített beszámolót sem. A felszámolási eljárásban sem volt fellelhető a vállalkozás vagyona, így a NAV, mint hitelező nem tudta érvényesíteni igényét a céggel szemben.

A történet azonban nem így végződött: a bíróságon a NAV a társaság tartozásának a vezető tisztségviselőre áthárítását kezdeményezte. A peres eljárásban a volt ügyvezetőnek kellett volna bizonyítania, hogy szabályszerűen járt el a fizetésképtelenség bekövetkezte után, de mivel az iratanyag hiányzott, ezt nem tudta megtenni.

A bíróság az ügyvezetőt a tartozás megfizetésére kötelezte, aki a döntés után ezt részletekben teljesítette.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Címkék: #karcag tv, NAV

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 22. 09:54, péntek | Helyi

Helyi és termelői piac fejlesztése Fegyverneken

Helyi és termelői piac fejlesztése Fegyverneken

2025. Augusztus 22. 05:00, péntek | Helyi

KÉSZÜL AZ ÚJ TANÉVRE A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA

Tetőtől a törölközőig. A Szent Pál Marista Általános Iskolában sem volt eseménytelen a nyári szünet. Több tanterembe új bútorok érkeztek, és nem maradhatott el az ilyenkor szokásos tisztasági meszelés sem.

2025. Augusztus 22. 05:00, péntek | Helyi

ÚJ KIÁLLÍTÁS LÁTOGATHATÓ A GYÖRFFY ISTVÁN NAGYKUN MÚZEUMBAN

Karcagon a legnagyobb magyar. Széchenyi Istvánhoz köthető relikviákból nyílt kiállítás a Györffy István Nagykun Múzeumban.

2025. Augusztus 22. 05:00, péntek | Helyi

TOMBOL AZ ALLERGIASZEZON

Tombol az allergiaszezon hazánkban. Mostanság leginkább a parlagfű vagy a csalánfélék okozzák a tüsszögést, orrfolyást, azaz a náthás tüneteket. Egy patikust kérdeztünk meg a téma kapcsán.