Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2021. Június 17. 07:45, csütörtök | Helyi

PÜNKÖSDI RENDEZVÉNY VOLT AZ ÓVODÁBAN

PÜNKÖSDI RENDEZVÉNY VOLT AZ ÓVODÁBAN

Pünkösdölőt tartottak Takács Péter úti Óvodában.

Posztósné Kovács Éva tagóvoda vezető elmondta, az óvoda mindhárom csoportja bemutatkozott itt, de a szülők jelenléte nélkül kellett megtartani az ünnepséget.
Miden évben megtartják a pünkösdölőt, melyet gyermeknappal kötnek egybe. A csoportok külön-külön készültek, s itt látták egymás műsorait, melyben volt pünkösdi király és királynő választás, de három pillangó meséje és a virágtánc is nagy sikert aratott.

Az ősszel iskolába menő gyermekek már nagyon figyelnek társaikra, segítik a kisebbeket. Ősszel 27 kisgyermek kezdi meg az iskolát ebből az óvodából.
Nehéz lesz az elválás a búcsú az óvodapedagógusoknak és a gyermekeknek is, hiszen három évet töltöttek itt együtt.

Így szabadtéren megtartják majd a ballagási ünnepséget is, ahol a nagycsoportos gyermekek határozott kiállással lépnek majd itt fel, de a nyári programokon is sok élményhez juttatják majd a Takács Péter úti Óvodásokat az óvodapedagógusok és a dajkák.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi

V. KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDAASSZONY TALÁLKOZÓ

Több mint ezer esztendős hagyományt visznek tovább a Kárpát-medence gazdasszonyai.

2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi

SZÁMOS PROGRAM VÁR A MARISTÁS TANULÓKRA

A tavaszi félévben is a közösségi programok kerülnek majd fókuszba a Szent Pál Marista Általános Iskolában.

2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi

PROGRAMOKBAN GAZDAG FÉLÉV A REFI ÁLTALÁNOSBAN

Izgalmas és programokkal teli időszak előtt állnak a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ -általános iskolai tagintézmények diákjai és tanárai.

2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi

XVIII. TISZATOR BÖLLÉRFESZTIVÁL

Megtelt élettel és ínycsiklandó illatokkal az abádszalóki Tisza-tó part. Idén 18. alkalommal rendezték meg ugyanis a térség egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Böllérfesztivált.