Hírek
2025. Március 13. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
SZÉP EREDMÉNYEKET ÉRTEK EL A SZENTANNAISOK A SZERESD A FÖLDET! CÍMŰ VERSENYEN
Dicséretre méltó, szép eredményeket értek el az országos Szeresd a Földet! c. levelező projektversenyen a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium környezetvédelmi képzésén tanuló diákjai.
A Szeresd a Földet! projektverseny a Hebe Kft. egyik legnépszerűbb programja. Az elmúlt tíz versenyen több ezer gyermek vett részt. Óvodás kortól egészen a középiskolás korosztályig nevezhetnek gyerekek a versenyre. Remekül szerepeltek a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium 10. és 12. osztályos, környezetvédelmi képzésén tanuló diákjai is megmérettetésen.
Pappné Benesóczky Mária pedagógus
- Ez a verseny tulajdonképpen a fenntarthatóságról, a természetvédelemről, a személyes jövőképük formálásáról szól. Ez egy projektverseny, amelyet úgy valósítunk meg, hogy feladatlapot kapnak a gyerekek. Ezeket a feladatlapokat kell kitölteni, majd visszaküldeni, és kielemzés után pedig eredményhirdetés következik. Ebben a tanévben a középkategóriában végeztünk. Büszke vagyok rájuk, mert tervezni kellett például egy repoharat is, amelyre logókat kellett a gyerekeknek rajzolni, illetve volt kitekintő feladat a nemzetközi projektek, egyezmények tekintetében is.
A versenyfeladatokat a diákok egyénileg otthon kezdték el megoldani, majd összeültek háromfős csoportokban és csapatonként küldték be a megoldott feladatlapokat -tette hozzá Pappné Benesóczky Mária.
Pappné Benesóczky Mária pedagógus
- Ebben a tanévben 3 x 3 fő vett részt a versenyen. Elismerő oklevelet kaptak. Az első három helyezettet szokták díjazni, de mivel intézményünk több évre visszatekintőleg részt vesz ennek a versenynek az őszi és tavaszi fordulóján, így már a részvételi díjakból is kedvezményeket kapunk, valamint a gyerekeket itt az iskolában tanulói érdemjegyekkel, illetve dicséretekkel díjazzuk. Több éve bekapcsolódunk ebbe, hiszen hasznos és kreatív feladatok várnak a tanulókra. Egyre több gyermeket be tudok csalogatni ebbe a versenybe,
és boldogan oldják meg a feladatokat. Amikor nehézségeik adódnak egy-egy feladat megoldásában, akkor nyilván keresnek engem, mint oktatójukat. Leülünk délután, kellemes hangvételű beszélgetés keretében megpróbálok segíteni nekik, amiben tudok.
Nívós versenyen szerepeltek tehát kiválóan a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium környezetvédelmi képzésén tanuló diákjai. Természetesen mi is gratulálunk az elért eredményekhez is további sok sikert kívánunk a tanulóknak a következő megmérettetéseken is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
MINISZTERI ELISMERÉS
Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola vezetője a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett vármegyei ünnepségen.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A KUTHEN UTCAI ÓVODÁSOKRA
A Kuthen utcai óvodában is a télhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal töltik el az időt a gyerekek, de sokat vannak a szabadban is.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT HANGYÁSI TIBORNÉ
Városunkban idén is átadásra kerültek a legrangosabb kulturális elismerések.
2026. Február 05. 06:00, csütörtök | Helyi
NÉGY ÚJABB DROGDÍLERT KAPCSOLTAK LE
A Tiszafüredi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta 4 férfi letartóztatását.
