Városlista
2026. július 23, csütörtök - Lenke

Hírek

2021. Április 13. 20:30, kedd | Helyi

TÖBB PÁLYÁZATON IS RÉSZ VESZ BEREKFÜRDŐ

TÖBB PÁLYÁZATON IS RÉSZ VESZ BEREKFÜRDŐ

Molnár Jánossal, Berekfürdő polgármesterével arról beszélgettünk, milyen pályázatokban vesz részt a község.

A polgármester nyilatkozatában elmondta, hogy hamarosan -bízva a pozitív elbíráslásban- a faluprogramos pályázatok fognak beindulni; jelenleg futó nincsen.

-A Magyar Falu Programos pályázatokon belül a legjelentősebb, talán két, külön-külön körülbelül tíz millió forintos összegű beruházás, amire pályázni tudunk. Az egyik útfelújítás, útjavítás. Erre szinte minden pénz kevés, de ennek is nagyon örülnénk, ha ezt a tízmillió forintot megnyernénk, és abból legalább egy útszakaszt fel tudnánk újítani. A másik lehetőség, ugyancsak tíz millió forintos pályázati lehetőséget takar, amelyet a művelődési házra tudnánk fordítani. Ott is ennek többszörösét el lehetne költeni, de azzal is elégedettek leszünk, ha ezt a keretösszeget sikerül elnyernünk-fogalmazta meg gondolatait a település vezetője.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi

Saját kistestvérét bírta rá lopásra

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.

2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi

Szoba égett egy abádszalóki házban

A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.

2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi

Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő

Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.

2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi

Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál

Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.