-Kicsit Mikes Kelemenre hajazva, úgy szeretem én Isztambult, meg a többi török várost, hogy nem feledem Karcagot. Nagy élmény nekem mindig Törökország, most, hogy egészséges vagyok, hála Istennek, tudok utazni újra, úgyhogy májusban egy hónapot töltöttem és most ősszel is készülök. Ami a májusi kutatóutat illeti, mindig valami téma után megyek. Most az izmiki kerámia volt az, ami igazán izgatott, Izmik a XVI. században híres kerámiaközpont volt és tulajdonképpen ez hatott az európai kerámiaművészetre is. Van egyébként magyar vonatkozása, merthogy a Mezőtúron élő Kovács Karolina iparművész merít az izniki motívumokból. Karcagon az egyik Nagykunsági Kulturális Napok nyitórendezvényeként volt neki kiállítása. Szóval ez izgatott igazán, olyan fantasztikus volt ott.

Ez egy kis város, nincs akkora, mint Karcag és máig természetesen őrzi a hagyományait. Ott utcahosszat vannak a műhelyboltok, előttünk festik a kerámiát, a csempéket, a kancsókat, mindenféle dolgot. Gyönyörűek, más, mint a későbbi központtá vált kütaljai kerámia, de színeiben más, az újabb stílusú. Ez a régi. Nagyon-nagyon különleges volt, nagyon szép, meg fogom írni alkalomadtán. Aztán szeretnék egy olyan tanulmányt, ami a hagyományos árucsere formákat összegzi igazán a hánokról, a középkori raktár áruházakról, amelyek Törökországban ott vannak, most is használják őket, kőből épültek, jó széles falakkal, időtállóak, és hála Istennek, ott a háborúk megkímélték ezeket a dolgokat, tehát szépen nyomon lehet követni milyen is volt a Selyemút állomása - sorolta a kutató, aki volt Bursában is, ami a Selyemút egyik nagy elosztó központja volt.

- Dr. Bartha Júlia ezeken az útjain mindig törekszik arra, hogy valami megyebeli, karcagi kötődést is találjon. Ez most is sikerült.
- Igen, a Gallipoli-félszigetre is eljutottunk, és ezen az apró településen valami döbbenetes élményem volt. Tényleg döbbenetes, mert itt zajlott az első világháború nagyon jelentős csatája, a gallipoli ütközet, amibe persze mi is belekeveredtünk, mármint a háborúnak abba a szakaszába, merthogy a monarchia seregében magyarok és magyar katonák is harcoltak, volt közöttük egy kunmadarasi ember is, aki megjárta a gallipoli ütközetet, haza is jött, hazatért. Kovács Ferenc 1978-ban, 92 éves korában halt meg, és megkapta a legnagyobb katonai kitüntetést ott, a Gallipoli csillagot Atatürktől. Tulajdonképpen ez az ütközet volt az, ami megfordította a háború kimenetelét Törökország részére, merthogy ekkor indult az a nagy honvédő háború, ami aztán visszaszerezte az Antant által elvett török területeket. Sokkal nagyobb veszteség érte Törökországot akkor a nagyhatalmak által, mint Magyarországot Trianonban, de sajnos mi nem tudtuk visszaszerezni az elvesztett területeket. A törököknek ez sikerült. Hatalmas emlékművet állítottak, de olyan döbbenetes emlékművet állítottak ennek a csatának, ahol 140 ezer ember esett el. Borzalmas volt. Volt olyan frontvonal, ahol a két ellenfelet csupán nyolc méter választotta el egymástól. El lehet gondolni, hogy ebben az ütközetben ki maradt életben. Szóval hihetetlen, olyan szoborcsoporttal oldották meg ezt az emlékművet, ami tulajdonképpen az egész településre kiterjed szinte, hogy ember nagyságú szobrokkal telepítették be az emlékhelyet, és ezt a 8 méteres harcvonalat jelenítették meg. Egyébként a magyar állam állított az elesett magyar katonáknak egy nagyon szép emlékművet. Milyen jó, hogy tudunk róla, az is jó, hogy ápolja a magyar állam, erről is gondoskodik. Fontos, hogy a külföldi emlékhelyeink is karban legyenek tartva, emlékeztessenek, mert ez olyan emlék, amit nem szabad elfelejteni, és már csak azért is, hogy állandóan fölöttünk lebeg Damoklész kardja. Isten őrizz, hogy még egyszer egy ilyen világégés történjék - mondta a tudós, aki természetesen erről az útjáról is hozott haza egy-két kis relikviát.

- Hoztam izmiki kerámiát, egyébként is mániám az ilyen fajta gyűjtögetés. Egyébként könnyű oda eljutni, mert Isztambulból vonattal el lehet menni, és ma már ilyen hiperszuper vonatok vannak. Akár Isztambulból egy nap alatt is meg lehet járni egy ilyen utat, megnézni ezt a várost. Nem tudnám megmondani hány műhely van, de utca hosszan. A törökökre egyébként is ez a jellemző, hogy műhely boltokat tartanak fent, és bizonyos mesterségeknek egy utcája van. Aztán volt még egy másik élményem, ugyancsak ebben a városban népművészeti kirakodóvásár volt, merthogy a helyi önkormányzat segíti az asszonyokat a népművészet ápolásában és lehetőséget kapnak az árusításra is. Elképesztően szép dolgokat láttam. Például szövést, ami engem mindig is érdekelt a motívumvilág, de itt világosodott meg igazán az egyik asszony elmondásából, hogy milyen motívumot szőnek bele a kis terítőbe. Egy virágot, amiről azt gondoltam korábban, hogy biztos, hogy a török szegfű egy változata, de nem az volt, hanem ez a bábabéles, amit nálunk magzatelhajtásra használták, de a népművészet is lám felölelte. Arra a legjobb példa, hogy mennyire természetes a népi díszítőművészetben a környezet hatása. Az ember mindig azt mintázza - legyen kőfaragó művészet, legyen hímzés - ami hatással van a másikra. Nem kell nagy dolgokat képzelni, egyszerűen, ami előttünk vagy körülöttünk van. A keleti rózsa ugyanúgy megtalálható a török hímzésben, mint a kun hímzésben megőrzött kun mintáink.
Már a következő tanulmánykötet is tervezi dr. Bartha Júlia, mert olyan sok anyaga van.
- Az embereknek erről kevés információja van, keletre nem nagyon jutnak el, ha meg eljut, akkor nem feltétlenül ilyeneket keres, de azt gondolom, hogy most vagyok abban a szakaszában az életemnek, amikor összegezni kell. És azért ez még belefér.