Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2022. Május 31. 05:00, kedd | Helyi

ÚJABB JÁRDASZAKASZ ÚJUL MEG

ÚJABB JÁRDASZAKASZ ÚJUL MEG

Dr. Pintér Zoltán Árpáddal, az 5-ös számú egyéni választókerület képviselőjével arról beszélgettünk, hogyan haladnak a járdafelújítási munkálatok, illetve milyen egyéb fejlesztések vannak folyamatban a körzetében.

A városban 2022 tavaszától kezdődően a Belügyminisztérium mintegy harminchatmillió forint összegű támogatásával és a városi költségvetésben meghatározott tétel hozzáadásával, jelentős járdafelújítási munkálatok zajlanak. Ennek részeként újulnak meg a Múzeumpark melletti Kálmán utca, valamint a Kiss Antal utca járdaszakaszai is mintegy négyszáz méter hosszúságban.

-A járda nyomvonala kiszélesítésre kerül, illetve szegélykővel ellátott lesz. Emellett a Kálmán utca elején, a Püspökladányi út felől a csapadékvízelvezető-cső cseréje is megtörténik, ugyanis az említett területen járda hiányában fontos, hogy a csapadékvíz elvezetése is megoldott legyen-mondta el a képviselő.

A továbbiakban dr. Pintér Zoltán Árpád szólt az egyéb, körzetét érintő fejlesztésekről is.
-Hamarosan átadásra kerül a kerékpárút, valamint folytatódnak a parkoló kialakítások is a körzetben. Ebben az évben várhatóan a Kováts Mihály Általános Iskola, a Posta, valamint az Önkormányzat környezetében is újabb parkolóhelyek kerülnek kialakításra-mutatott rá képviselő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 15:51, szombat | Helyi

TÖBB MINT 32 MILLIÓT LOPTAK EL A PÉNZVÁLTÓBÓL

A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy nővel, 2 férfival és 2 fiatalkorú fiúval szemben, akik együttműködve egy pénzváltó széfjét ürítették ki Szolnokon.

2025. Augusztus 02. 08:00, szombat | Helyi

MEGMENTETTÉK A KIHALÁSTÓL A SZÉKI CSÉREKET

Megmenekült madarak. Kis híján kihalt fajjá vált a széki csér. A legnagyobb egyedszámban a Nagykunságban élő madárnak kevesebb, mint harminc egyede maradt meg.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI

Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET

Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.