Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. Május 12. 08:07, szerda | Helyi

ÚJABB MILLIÓS ADOMÁNY A KÓRHÁZNAK

ÚJABB MILLIÓS ADOMÁNY A KÓRHÁZNAK

Újabb jelentős adományt hoztak a Kátai Gábor Kórház számára a Tisza-tavi Keresztény Polgári Kör tagjai.

A mintegy másfél milliós adományról elnöküket, Fodor Gusztávot kérdeztük.

Már negyedik alkalom a mai, ahol ki tudtuk fejezni a kórház felé a nagyrabecsülésünket, a hálánkat, hogy ilyen hősiesen helytállnak ebben a nagyon nehéz időszakban. Írtam a holland támogatóknak a Gyermekek Szükségben Alapítvány kuratóriumának, akik felvették a kapcsolatot az Amsterdam Medical Centerrel és küldtek kórházi ágyat, két kerekesszéket, két időseknek való járássegítő-gépet, egy-egy köbméter orvosi ruhát és maszkot, fertőtlenítőszereket s még 40-50 kiló csokit is, aminek külön örülök, mert a boldogsághormonok ilyenkor nagyon fontosak ebben a megfeszített munkában, hogy az az öt perc pihenő tényleg hatékonyabb tudjon lenni - fogalmazott az elnök, aki elárulta, folytatása következik, hamarosan újabb adománnyal érkeznek Karcagra az eddigi négy és fél millió forint értékű adomány mellé. Azt is megtudtuk, hogy bár most Hollandiából érkezett a segítség, magyarországi adományozókkal is kapcsolatban állnak, folytatják az Élet.Mentés.Másként programjukat, melynek keretében jövő pénteken lélekemelő szívecskékkel mennek a mezőtúri kórházba, június végén pedig a Bethesda Gyerekkórházat ajándékozzák meg.

A következő karcagi adományt május végére, június elejére tervezik, Tiszaszentimrén és Karcagon, a református esperesi hivatalban már gyűlnek ehhez is a felajánlások.

A kórház dolgozói nevében Nagyné László Erzsébet főigazgató köszönte meg felajánlás is.

- Nagy öröm számunkra, hogy ilyen jó kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban a Tisza-tavi Keresztény Polgári Körrel és a holland kórházakkal is. Ezt a mai adományt kimondottan Hollandiából rajtuk keresztül a Kátai Gábor Kórház részére küldtek, a dobozok is így vannak felcímkézve. A ruhákon, munkaruházati cikkeken kívül olyan adományok is érkeztek most, például rengeteg holland csokoládé, ami kimondottan az itt dolgozóknak fogunk átadni, nekik küldték az adományozók nagy-nagy szeretettel. Úgy gondolom, hogy ez az összefogás az egészségügyért megyei, országos és nemzetközi szinten is megvan. Tudják ők is, hogy micsoda leterheltség van az itteni egészségügyi dolgozókon és ezzel a szeretetcsomaggal próbálnak lelkünkön, a lelkükön a kollégáimnak segíteni. Ez nagyon-nagy és jó dolog. A most kapott eszközöknek is nagyon örülünk, hasznosak, akár a takarító kocsi, de a nővéreknek is könnyebbség komplex, felszerelt betegággyal fogadni a beteget, de mozgásszervi problémával küzdők részére és a postcovid betegellátáshoz is hasznos eszközöket kaptunk, ami segíteni fogja a felépülésben betegeinket. Hálásan köszönjük az adományt - fogalmazott a kórházvezető.

- Beindult egy segítői csatorna, a civil szervezetek, magánszemélyek megtalálták azt a módot, hogyan tudnak az egészségügynek, a szociális ágazatnak segíteni - mondta F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő a helyszínen. Azt gondolom, hogy a vírus nagyon sok negatív dolgot hozott, de hozott pozitívat is, az emberek rájöttek, hogy mik az értékek, mi a fontos dolog, és arra is rájöttek, ha nem segítünk egymásnak, ha nem figyelünk egymásra, akkor sokkal rosszabbul járhatunk, sokkal rosszabb lesz az életünk. Nekem volt lehetőségem kicsit betekinteni az egészségügyi dolgozók munkájába. Egy oltóponton voltam önkéntes és láttam azt, hogy nap mint nap megfeszített munka a védőoltások beadása is, covid-osztályon nem voltam. Azt gondolom, hogy minden elismerést megérdemelnek az egészségügyi dolgozók és azt a hálát, amivel a társadalom fordul feléjük - fogalmazott a képviselő.
a mindenem, a rajz és informatika órákat várom még, de tanulmányi versenyekre nem járok, mert a sport sok időt elvesz tőlem - mondta magáról Julianna.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 12:50, péntek | Helyi

VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.

2024. Április 19. 10:44, péntek | Helyi

A TŰZ MARTALÉKÁVÁ VÁLT AZ EGYEKI HÁZ

Kigyulladt és teljes terjedelmében kiégett egy hatvan négyzetméter alapterületű melléképület tetőtere Egyeken a Táncsics Mihály utcában.

2024. Április 19. 08:09, péntek | Helyi

Lakatlan ház födémszerkezete izzott Öcsödön

Beizzott egy száz négyzetméteres, lakatlan családi ház födémszerkezete mintegy ötven négyzetméteren csütörtök éjszaka Öcsödön, a Bercsényi Miklós soron.

2024. Április 18. 20:15, csütörtök | Helyi

Kutyás szépségversenyen keresik a Tisza-tó szépét a tiszafüredi Kutyás majálison

Második alkalommal rendezik meg a tiszafüredi kutyastrandon, a Mancsos Pancsolóban a Kutyás majálist május 1-jén, ahol egész nap kutyás és családi programokkal várják a gazdákat és az ebeket.