Városlista
2025. július 8, kedd - Ellák

Hírek

2019. Augusztus 17. 21:25, szombat | Helyi

Ünnepi Önkormányzati Ülés

Ünnepi Önkormányzati Ülés

Minden évben hagyomány városunkban hogy Szent István napján az Ünnepi Önkormányzati Ülés keretében kitüntetéseket adnak át azoknak a személyeknek, akik a város, és a Nagykunság érdekében kiemelkedő tevékenységet végeztek.

Minden évben hagyomány városunkban hogy Szent István napján az ünnepi önkormányzati ülés keretében kitüntetéseket adnak át azoknak a személyeknek, akik a város, és a Nagykunság érdekében kiemelkedő tevékenységet végeztek.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében Dobos László polgármester szeretettel és tisztelettel köszöntötte a megjelenteket, amelyet állami ünnepünk és Államalapító Szent István király emlékére tartottak. Az ünnepi önkormányzati ülést megnyitotta, majd bejelentette, hogy az újkenyér szentelése, a kenyér megáldása következik.

Az új kenyeret megszentelte Főtisztelendő Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsos, valamint megáldotta Nagytiszteletű Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese.

A kenyér szentelése után a több évtizedes polgármesteri, képviselői, miniszteri munkája során a városért végzett kiemelkedő tevékenységéért – díszpolgári címet adományozott a város Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselőnek, akinek Dobos László adta át a díjat.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2019-es évben a Karcag Város Egészségügyi és Szociális Szolgálatáért díjat – a város lakossága egészségügyi és szociális ellátása érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréseként Fazekas Irénnek, a Háziorvosi Intézmény munkatársának adományozta.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2019-es évben a Karcag Város Egészségügyi és Szociális Szolgálatáért díjat – a város lakossága egészségügyi és szociális ellátása érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréseként Fazekas Lajosnénak, a Kátai Gábor Kórház Aneszteziológia vezető asszisztensének adományozta.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Karcagért Emlékérmet – a város életében betöltött jelentős szerepéért – Orvos- Tóth Endre Sándor, a Szimmetria Kft. ügyvezetőjének adományozta.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Karcagért Emlékérmet – a város gazdasági életében betöltött jelentős szerepéért – Szentesi Lajos Lászlónénak, az OTP karcagi fiókja nyugalmazott vezetőjének adományozta.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Fekete Zsolt rendőr főtörzsőrmesternek – a város közbiztonságáért végzett példaértékű szakmai munkája elismeréseként – Karcag Város Közbiztonságáért Díj-at adományozta.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete ebben az évben a Közszolgálatért díjat – szakmai életpályája elismeréseként – Pandur Zoltán Benjáminné polgármesteri titkárnak – példaértékű tevékenységéért –adományozta.

A díjat átadása után augusztus 20-ai ünnepi gondolatait dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő osztotta meg a jelenlévőkkel. Beszédében felidézte az elmúlt évszázadok jeles és meghatározó eseményeit, s mint elhangzott, jöhettek bár a legzordabb idők, Szent István állama kiállta az évszázadok próbáját - sokszor újjászületve, újjászerveződve- , ma is összetartja a magyarságot, biztosítva fennmaradásunkat, és szilárd talapzatul szolgálva a jövendő nemzedékeinek. Szívünkben-lelkünkben ma is Szent István királyunk örökösei vagyunk. Becsüljük meg ezt az örökséget, a független, keresztény magyar államiságot. Legfontosabb feladatunk, hogy ennek az értéknek felelős őrzői és gyarapítói legyünk - hangsúlyozta beszéde végén a képviselő.

Polgármester úr megköszönte dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő úr ünnepi gondolatait, majd Magyaros Zene –szó címmel hallgathattak ünnepi műsort a jelenlévők.

Az ülés végén Dobos László polgármester megköszönte, hogy jelenlétükkel megtisztelték ünnepséget. Megköszönte a rendezvény valamennyi közreműködőjének és szervezőjének a munkáját, az ünnepi önkormányzati ülést bezárta.

Tájékoztatjuk nézőinket az ünnepi Önkormányzati ülésről készült teljes felvételét csütörtökön este a Nagykunsági Krónika és a Nagykunsági híradó esti kiadása után láthatják. de

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 08. 06:00, kedd | Helyi

BEJÁRÁS A DÉLI KÜLVÁROSBAN

A déli külváros közösségi célra hasznosított ingatlanjait nézte meg a város vezetése. Abból a célból, hogy mit, hol kell, illetve lehet fejleszteni.

2025. Július 08. 06:00, kedd | Helyi

KUNHEGYESRE ÉRKEZETT A NEMZETI SZÍNHÁZ FÜGGÖNYE

Függönyt le! A legtöbb színházi előadás azzal fejeződik be, hogy lehull a függöny.

2025. Július 08. 06:00, kedd | Helyi

VEZÉRLŐKÁBELT LOPTAK SZOLNOKON

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt és két társát, akik vezérlőkábelt loptak Szolnokon.

2025. Július 07. 10:37, hétfő | Helyi

Munkagépek az utakon

Az elkövetkezendő időszakban több mezőgazdasági vontatóval, lassú járművel és önjáró munkagéppel találkozunk az utakon.