Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2023. Április 06. 13:33, csütörtök | Helyi
Forrás: Szolnoki Járási Ügyészség

Vádemelés szabálytalan előzés miatt

Vádemelés szabálytalan előzés miatt

Nem jól mérte fel a távolságot az előzésbe kezdő fiatal sofőr, frontális ütközés lett az eredménye

A Szolnoki Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 18 éves egyeki férfivel szemben, aki előzés közben ütközött a szembe jövő járművel.

A 18 éves férfi 2022. november 2-án, a délutáni órákban, Abádszalók lakott területén kívül közlekedett a 3217-es számú úton az általa vezetett személygépkocsival. A férfi az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban helytelenül mérte fel a szemben közlekedő személygépkocsi távolságát.

Az előzés során áttért a bal oldali forgalmi sávba, azonban az előtte haladó jármű elé már nem volt ideje visszasorolni, és gépjárművének bal első részével nekiütközött a szemből érkező jármű bal első részének.

A vétlen sofőr észlelte a saját forgalmi sávjában, vele szemben, féktávolságon belül közlekedő autót, ezért fékezett, jobbra kormányozott, azonban az ütközést elkerülni már nem tudta, gépjárműve 180 fokot fordulva, az ellenkező sáv melletti útpadkán került nyugalmi helyzetbe.

A baleset következtében a szabályosan közlekedő sofőr a bal láb lábközépcsont 8 napon túl gyógyuló törését, a bal kulcscsonttájék rándulását, és a hasfal zúzódását szenvedte el, míg a vétkes fiatal zúzódásos, és horzsolásos sebeket szerzett.

Az ügyészség a férfivel szemben pénzbüntetés kiszabására és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Karcagi Járásbíróság fog dönteni.

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbi linken megtekinthető tájékoztatást adta:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/hirek-jasz-nagykun-szolnok-megyebol-3237

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK

Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN

Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

ELBALLAGTAK A GIMISEK IS

A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.