Hírek
2023. Március 04. 15:06, szombat |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
VADKAMERA LOPÁS
A jászladányi rendőrök a helyi polgárőrök segítségével megtalálták a jászboldogházi önkormányzat ellopott vadkameráját, a feltételezett elkövetőt beazonosították, és gyanúsítottként kihallgatták.
A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászladányi Rendőrőrsre nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, aki 2023. február 24-én 11 óra és 12 óra közötti időben a jászboldogházi vasútállomás melletti szelektív hulladékgyűjtőnél lévő fára kihelyezett, és az önkormányzat tulajdonában lévő vadkamerát eltulajdonította.
A helyi rendőrök a polgárőrök segítségével széleskörű adatgyűjtést végeztek, és minden lehetséges szálat leellenőriztek. Ennek eredményeként a nyomozók látókörébe került egy 50 éves jánoshidai férfi, akit 2023. március 2-án lakásán elfogtak majd előállítottak a rendőrőrsre. A jogsértő önként átadta a vadkamerát a rendőröknek, majd gyanúsítotti kihallgatása során bevallotta tettét, és elmondta, hogy abban a tudatban volt, hogy álkamerát szerel le, de mikor tudatosult benne, hogy az eredeti és rögzítette arcát, inkább magához vette.
A vadkamera visszaadásakor Koczáné Dr. Fehérváry Mária polgármester asszony megköszönte a rendőrök és polgárőrök munkáját.
A Jászladányi Rendőrőrs lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 05:28, vasárnap | Helyi
EGY NAPPAL AZ ELITÉLÉSE UTÁN A RAZZIÁN IS FENNAKADT
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta egy 45 éves férfi letartóztatását.
2025. November 16. 05:19, vasárnap | Helyi
LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM- DÍJÁTADÓ
Karcagon került megrendezésre a „Magyarország legszebb konyhakertje” című program díjátadó ünnepsége.
2025. November 15. 05:52, szombat | Helyi
TERMÉNY- ÉS TERMÉKBEMUTATÓ
Rengeteg helyről érkeztek kistermelők, családok, a „Legszebb Konyhakertek Program” országos díjátadójára Karcagra.
2025. November 15. 00:00, szombat | Helyi
A KATASZTÓFAVÉDELEMMEL ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁSOK
Milyen érzés légzőkészüléket viselni? Hogyan néz ki a tűzoltók egy napja? Ezekre a kérdésekre első kézből kaphattak választ iskolások a Jászberényi Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjainak jóvoltából.

