Városlista
2026. július 23, csütörtök - Lenke

Hírek

2019. November 19. 18:44, kedd | Helyi

VERS- ÉS MESEMONDÓ VERSENYEKRE KÉSZÜLNEK

VERS- ÉS MESEMONDÓ VERSENYEKRE KÉSZÜLNEK

Az új tanévben is több vers- és mesemondó versenyre készülnek a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola diákjai. Erről kérdeztük Takácsné Csikós Anikó igazgatóhelyettest.

Az alsósok városi, megyei, illetve a felsősök most már bekapcsolódnak az országos versenyekbe is, ezeknek vannak most a házi versenyei.

A szakember tanítványaival novemberben áhítat keretében tart egy műsort a templomban.

Ezt követően az adventi országos kunhegyesi szavalóversenyre készülnek, ahol nem csak szavaló, hanem dicséreténeklő verseny is lesz.

A dicséreténeklő versenyre Ferenczi Péterné tanárnő készül a tanulókkal.

Takácsné Csikós Anikó a vers és meseválasztásnál fontosnak tartja, hogy a gyermek életkori sajátosságait és az egyéniségét is figyelembe vegye.

Egy alsós kisgyereknek semmiképpen nem való a komoly vers, egy vidám kisgyerek pedig egy vidámabb típusú verset tud jól elmondani.

A tehetséggondozó körökben külön is foglalkoznak a gyerekekkel, s akik ott tevékenykednek, felsőben már a műsorokban is részt vesznek.

Gyakorlat az is az iskolában, hogy a felsős szavalókat áthívják az alsóba, és a kicsik meghallgatják őket, mert abból is sokat tanulnak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi

Saját kistestvérét bírta rá lopásra

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.

2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi

Szoba égett egy abádszalóki házban

A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.

2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi

Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő

Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.

2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi

Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál

Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.