Egy telefonhívás zavarta meg a délelőtt csendjét. Egyik kollégánk már napok óta egy távoli kórház rabja. Türelemmel várja, hogy túl legyen egy nagy műtéten. Ma reggel közölték vele, nem tudják megműteni, mert nincs vér. Ha hamarosan gyógyultan akar távozni, kerítsen véradókat.

Így esett, hogy nálunk is csörgött a telefon. Első megdöbbenésünk után cselekedni kellett. Végigjárva a kollégákat - ki szokott egyébként is, és ki adna most azonnal vért egy bajba jutott barátunknak - gyorsan gyűltek a nevek.

Ekkor jött az első akadály. Kiderült, nem olyan egyszerű a dolog. Már közel tíz éve nincs véradó állomás Karcagon. Már a megyéig is elért a hívásunk, de nem és nem, nem lehet lebonyolítani Karcagon.

Később megtudtuk, holnap Kisújszálláson lesz véradás. Legközelebb Karcagon csak a hónap végén lesz lehetőség vért adni. Addig várunk, vagy szervezkedünk tovább.

Hiába a rengeteg ember, nincs lehetőség itthonról segíteni a barátunkon.

Persze ez sem lehet akadály. Autók vannak, emberek vannak, akkor nincs semmi probléma.

Ám mégis. Szervezetten, célzottan csak tíz ember adhatja vérét, mert nincs többre kapacitás.

Ki maradjon ki a listából? Egyáltalán miért maradna ki? Ha szívesen segítene, miért ne tehetné meg? Nem csak a mi barátunk várja a sorát a műtétre. Ki tudja még mennyien teszik ugyanezt beletörődve a sorsukba?

Nincs mese, csak tízen lehetnek. De az úgy nem jó, ha csak bemondják a nevet, kinek adakoznának, kellenek adatok hosszú sora. Ez sem hátráltathat meg minket. Adatok beszerezve.

Kezdhetünk megnyugodni. A kétség mégis gyötör minket, mert mi van ha a tíz emberből csak egy is alkalmatlan a véradásra. Kaptunk e-mailben tájékoztatást, ki adhat vért, ki alkalmas véradásra:

18-60 év körüli személy

legalább 50 kg testsúly

egészségesnek érzi magát

semmilyen betegségben nem szenved

műtétek után 1 év eltelte szükséges

védőoltást 3 hónapon belül nem kapott

tetoválás, fülfúrás, testékszer kezelés után 1 év elteltével

fogkezelés után 1 hónap elteltével

Vinni kell magunkkal:

személyi igazolvány

lakcímkártya

eredeti TAJ kártya

Hiába a nagy megmozdulás. Nem kell az a sok jó szándékú ember segítsége, mert nincs rá lehetőség feldolgozni az adományokat.

Nem tudják kihasználni azt a lehetőséget, amit ez a szomorú helyzet teremtett, hogy még azok is szívesen vért adnának, akiknek máskor eszébe sem jutna.

Ezért ki lehet a hibás?

Kinek a vállát nyomja az a teher, hogy egy gyógyulni akaró beteg embernek szegezik a kérdést, ha műtétet akar, szerezzen vért?

Azt már megszoktuk, hogy vigyünk magunkkal a kórházba gyógyszert.

Azt is átéltük már, hogy nincs a kórháznak megfelelő gyógyszere, de a bent fekvő betegnek sem lehet felírni, mert kórházban fekszik, nem kaphat receptet.

Azon már meg sem lepődünk, ha a szokásos fájdalomcsillapítóra allergiásak vagyunk, nincs más, amit adhatnának, vigyünk magunkkal azt is.

De ezek után hogy menjünk gyógyulni a kórházba?

Vigyünk magunkkal pizsamát, fogkefét, fájdalomcsillapítót, és két-három palack vért, biztos ami biztos.

Most nem a harag íratja velem ezeket a sorokat, hanem a kétségbeesés.

Ma szembesültünk egy hatalmas gépezet aprócska hibájával, ami népmesébe illik.

Ha azt akarod, hogy meggyógyulj, szerezz véradót. Ha van véradó, szervezd meg, hogy eljusson egy véradásra.

A jó szándékú adakozókat fékezd meg, mert a nagy jóakaratra nincs felkészülve a rendszer.

Egyébként alig akad véradó, ezért nincs vér a kórházakban.

Ezért kell várnia egy barátunknak. Súlyos napok telnek el reményteli várakozással.

Mégis hiszem, hogy ennyi ember szíve ma egyszerre dobbant azért, hogy segíthessünk azon, akinek nagyon nagy szüksége van rá.

Kívánjuk, hogy ne legyen soha többé akadály senki gyógyulásában, hogy nincs vér a műtéthez!

Kívánjuk, hogy az egészségügy hatalmas gépezetében ne legyen szükség arra a csepp vérre, amit ma sokan feláldoztak volna, csak nem volt rá kapacitás!

Barátunkat várjuk vissza! Hiszünk benne, hogy hamarosan úgy meséljük el neki ezt a történetet, mintha egy rossz álom lett volna.

Felébredünk egy szép reggelen, Sanyi ott ül a székében. Gépek, szerverek, fénymásoló, rádió gondosan elindítva. Gőzölgő kávé a csészénkben. Mert hiába teszünk mindent ugyanúgy, ahogy ő szokta, valahogy semmi nem olyan.

Szükségünk van arra a barátunkra, kollégánkra, akinek ma volt szüksége ránk.

Csak remélhetjük, hogy segíthettünk!