„Aki kapni akar, tanuljon meg adni.” Jó mondás, tetszik. Ha őszintén belegondolok, százszor jobban szeretek adni, mint kapni. Imádom azt a bizsergést, miközben kitalálom az ajándékot, és szívdobogással várom a hatást, vajon tetszik-e? Minden évben hosszasan készülünk a gyerekekkel, kitaláljuk mivel lephetjük meg a családtagjainkat. Igyekszem beléjük nevelni a mondást, eddig jó úton haladunk, úgy tűnik szeretnek adni is.

A használt cédéből készült ajtódísz továbbfejlesztett változata nálunk a hűtőmágnes.
A legnagyobb poén, hogy a kicsinyünk elnevezte „hűtőmáriának”. Elég soká esett le, miért hívja így. Neki teljesen mindegy volt, hogy mágnes, vagy mária- valami nő, az biztos!

Tavaly a gyerekszoba átalakult kézműves műhellyé. Újságpapírokat a földre terítettünk, napokig száradtak a lemezek. Minden fázisba bekapcsolódhatott bárki, akinek kedve volt hozzá. A karcos cédék feliratos oldalát lefestettük maradék fehér diszperzittel. Amikor megszáradt, karácsonyi szalvétákat szétszedtünk, a mintás hártyáját óvatosan a lemezekre igazítottuk, és tapétaragasztóval átkentük. Végül csillámlós hajlakkal átfújtuk, így ünnepi pompába öltöztek. Néhány masnit, fenyőágacskát ragasztottunk még rájuk. A hátuljára szintén ráragasztottuk a joghurtok mellé kapott, és szorgosan összegyűjtögetet mágneses lapokat.
Napról napra szebbek lettek, míg végül elkészültek, és be lehetett csomagolni őket. Így kerültek tanárnénik, nagymamák, keresztapák hűtőjére a díszeink.

Télapó hamarosan bekopogtat hozzánk is, erről jut eszembe egy pár éve együtt készített játék.
Egy nagy karton papírra rajzolunk egy hatalmas télapó fejet. Közbélésből kialakítottuk a szakállát a sapkája prémjét, bojtját. Kifestették a gyerekek az arcát. Vettünk egy pár pingpong labdát. A tépőzár kapaszkodós felét apró csíkokra vágtuk. Ragasztópisztollyal a labdákra ragasztották. Már kész is volt a játék, gyorsan ki is kellett próbálni. A feladat az volt, hogy a kis labdákkal el kellett találni a télapó szakállát. Nagy nevetéssel megindult a játék.
Ekkor elgondolkodtam egy kicsit. Te jó ég! A legjobb szándék is tévútra vihet néha.
Ha belegondolunk, elég morbid szegény Mikulást kis labdákkal dobálni, közben hangosan kacagni. Így történt, hogy ami elsőnek jó ötlet volt, kipróbálva már korántsem tűnt annak. A kicsi annyira élvezte a játékot, komolyan féltem: nem-e belé nevelem ezzel, hogy természetes dolog szegény Mikulást kislabdával megdobálni?
Szerencsére nem így történt. Amikor házhoz jött a Télapó, a picurkánk úgy meg volt szeppenve a valóságos alakjától, alig jött ki hang a torkán. Eszébe sem jutott kislabdákért szaladni.

32 nap múlva karácsony. Lassan újra beindítjuk a műhelyünket. Számtalan ötletem van.
De előtte le kell mosnom az összes függönyt. Kiderült egy baráti beszélgetés közepette, hogy az életem párja azt utálja a legjobban a karácsonyi dekorálásban, mindig azzal indítok: szedje már le a függönyöket, mert amíg koszosak, nem engedem a díszeket felrakni. Most megelőzöm, hogy ne legyen miért morognia. Tanulok minden évben valamit, ez első közös karácsonyunk alkalmával azért tombolt, hogy annyi bevásárlás után miért kell neki 24-én délben krumpliért mennie a boltba? Azóta minden évben több kiló krumpli lapul a kamrában, december 24-én délben.
Adni jó. Néha csak figyelnünk kell egymásra, és ha csak nyugalmat adhatunk, már az is jó!

A képeket nem én készítettem. Jeles napokon, ünnepeken, és csak úgy, ha fontos lenne, a fényképezőgépben rend szerint lemerül az elem. Tiszta szívemből tudnék örülni egy lemeríthetetlen elemnek! Tudom már feltalálták a tölthetőt, hallottam már róla. Üzenet a Jézuskámnak befejezve.