Túl vagyunk egy szomorú, szép ünnepen. Elmúlt a mókás Halloween időszaka, nálam ilyenkor kezdődik a karácsonyra készülődés.

Pörög az agyam, kinek mit hogyan...

Állítólag egyik óriási hibám, hogy azt szeretek ajándékozni, ami nekem is örömet okozna.

Így aztán hetek óta böngészem a könyvesboltok kínálatát, mert még mindig, és szerintem örökké így lesz, az egyik legszebb ajándék a könyv.

A legkisebb fiacskám nem régen tanult meg olvasni. Igazán szép időszak volt ez az életünkben.

Tavaly télen történt, hogy együtt elsétáltunk a könyvtárba, és azt a könyvet kölcsönöztük ki, ami neki a legjobban tetszett.

Geronimo Stiltonra esett a választása. Itthon rémülten forgatta a könyvet, ez nagyon hosszú, képtelen lesz kiolvasni. Ezért esténként összebújtunk, és egy oldalt ő olvasott, egy oldalt én. Közben az volt a feladat, hogy a kacskaringós, érdekes betűtípussal írt szavakat mindig a pihenőnek kellet elolvasnia. Így követtük egymás szövegét. Olyan jól szórakoztunk olvasás közben, hogy egyszer csak azt vettük észre, kiolvastuk a könyvet együtt.

Azóta már sok könyvet elolvasott egyedül. Kapott karácsonyra is egy részt, de a könyvtárban kiapadhatatlan forrásra akadtunk.

Amit vadászok az online könyvesboltokban idén karácsonyra: Egy ropi naplója.

Kedvcsinálónak egy aprócska részlet a könyvből:

„Számomra a nyári szünet nem más, mint három

hónapnyi lelkiismeret-furdalás.

Csak mert szép az idő, mindenki elvárja, hogy

odakint ”hancúrozz” vagy mi a szösz. És ha nem

töltesz minden pillanatot szabad ég alatt, azt

hiszik, nem vagy százas! Pedig – őszintén szólva –

én mindig is négy fal között ülő típus voltam.

Nekem akkor jó a vakáció, ha a tévé előtt

tölthetem és videojátékokat játszhatok

behúzott függöny és lekapcsolt villany mellett.

Sajnos azonban anyának egészen más elképzelései

vannak a tökéletes nyári időtöltésről…

Anya szerint nem normális dolog, ha egy kissrác

bent gubbaszt, amikor kinn hétágra süt a nap.

Hiába mondom, hogy én csak a bőrömet védem,

nehogy csupa ránc legyek majd, mikor öreg leszek,

mint ő, őt ez hidegen hagyja.”

A könyv alapján készült film is. Már láttuk a nyáron, mégis izgalommal várjuk, hogy olvassuk végre. Feliratkoztunk rá a könyvtárban, de valaki mindig beelőz. Ezért elhatároztam, megvesszük.

Így volt ez tavaly is, rákattantam egy könyvre, bejelentettem az igényemet a Jézuskámnak. Hozta is ezerrel a futár, én meg nagyon meglepődtem, amikor a fa alatt megtaláltam. Kényszerítettem magam, hogy ne azonnal, egy este elolvassam. Beosztottam, de így is nagyon gyorsan a végére értem.

Idézet a tavalyi mániámból:

Vág Bernadett: Kibeszélem az uram

„Ronda dolog a más urán röhögni. Az enyémen meg még rondább! Jó, tudom, kibeszélni se volt szép, de akkor is. Különben se cikizésből beszéltem ki, dehogy. Éppen, hogy dicsértem! Fogvicsorgató akaraterejét (fogyózott), bravúros kézügyességét és zseniális logikai készségét (összecsavarozott két izét), családja védelmében tanúsított önfeláldozó küzdelmét (megvívott az egérrel), hihetetlen szívósságát, amely a halál torkából is megmenekítette (hapci!)… Szóval, ne tessék annyira kárörvendezni, meg könnyezve heherészni az én uram dolgain, hanem tessék gyorsan körülnézni, egy kicsit oldalra, igen, a fotel irányába. Na, ki piheg ott kissé borostásan, felpolcolt lábbal, sörrel és távirányítóval a kezében, fel-felhorkantva? Ugye, ugye… Erről jut eszembe, hogy az én uramnak a mások urához való döbbenetes hasonlósága pusztán a véletlen műve. „

Olvasni jó. Nekem nem kell ebookolvasó izé, nekem könyv kell. Lapozni, simogatni a borítót, érezni a papír és a nyomdafesték illatát...Csak remélhetem, hogy a gyerekeim hacsak nyomokban is, de öröklik a könyvek szeretetét tőlem, és a fent idézett borostás, pocakos, távirányítós apjuktól.

Hiszen tényleg csak a véletlen műve, hogy az én uram is hasonít a könyvben leírt személyre.