Hírek
2024. Május 16. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
A VÁDLOTT SZERINT EGY IDEGEN TETTE
Egy rejtélyes idegent emleget a karcagi gyilkosság vádlottja. Azt mondja, nem ő követte el a gyilkosságot, hanem egy ismeretlen személy.
Negyedik kirendelt ügyvédjét „fogyasztja” az a most 34 esztendős karcagi férfi, akit azzal vádol a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség, hogy két és fél évvel ezelőtt puszta kézzel megfojtotta az édesapját.
A vádlott mindent tagad, és azt állítja, hogy nem ő, hanem egy ismeretlen személy az apja gyilkosa.
Optimális esetben elhangoztak volna a perbeszédek, és tervezetten az ítélethirdetésre is sor kerülhetett volna a Szolnoki Törvényszék előtt zajló ügyben, ám dr. Hajdu Anna bírónő szerint az eddigi büntetőeljárás során továbbra sem bizonyítható minden kétséget kizáróan, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekményt a vádlott követte el.
A vádhatóság tavaly év elején emberölés, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a büntetett előéletű karcagi férfivel szemben.
A Szolnoki Törvényszéken egy évvel ezelőtt zajló előkészítő ülésen az ügyész tizenhat év és három hónap börtönbüntetést kért a vádlottra, aki máig tagadja, hogy ő lenne a gyilkos.
Azt azonban elismerte, hogy korábban több alkalommal agyba-főbe verte és rugdosta az apját.
Évekkel ezelőtt a vádlott a szüleivel és testvéreivel élt együtt karcagi házukban. Apa és fiatalabbik fia italozó életmódot folytattak, s részegségükben folyton civakodtak, verekedtek egymással. Ezt megunva, először a vádlott testvérei költöztek el albérletbe, majd az édesanyja az idősebbik fiához, az édesapa pedig a lányához bútorozott be. Az apa már csak esténként tért be az ingatlanba, hogy a kutyákat megetesse. Ám ilyenkor rendre „megtalálták” egymást apa és fia, és szokásukhoz hűen mindig tettlegességig fajult kettejük viszálya.
Rendőrségi és kórházi jelentések tanúskodnak a két részeg családtag perpatvarából: 2021 februárjában a fiú úgy verte össze az apját, hogy annak sorozat-bordatörése és tüdősérülése keletkezett. Életét akkor az mentette meg, hogy akik látták az esetet, hívták a mentőket. A kórházban életmentő műtétet hajtottak végre az idősebb férfin.
Ugyancsak 2021-ben, de már augusztusban ismét összetűzésbe került apa és fia az ingatlan udvarán. A fiú ekkor a bakancsos lábával rugdosta össze az édesapját úgy, hogy annak, a számos egyéb sérülése mellett ezúttal a kézujja tört el. Ez eset után a Karcagi Rendőrkapitányság indítványára a bíróság távoltartást írt elő a fiúnak az apjára tekintettel.
Ám nem telt el egy hónap, amikor újra nézeteltérésük lett, szintén italos állapotukban. A 2021. szeptember 3-i, este 8 óra körüli vitájuk verekedésig fajult, majd pedig a házba menekülő apát a fia ledöntötte az ágyra, és brutális módon megfojtotta. Az elhunytat egy szál alsóneműre vetkőztette, majd otthagyta. Hajnalban pedig értesítette a rendőrséget, miszerint apját élesztgeti, de nem tudja mi történhetett vele, mert nem ad életjelet…
Dr. Hajdu Anna a tárgyaláson szakértői jelentéseket olvasott fel, ám a vádlott jelzésére ezek kiegészítését rendelte el, hogy minden kétséget kizáróan legyen bizonyított a vádlott bűnössége avagy ártatlansága. A férfi ugyanis továbbra is ragaszkodik egy „idegen kezűségére”, és igyekszik továbbkerestetni édesapja valódi gyilkosát…
A bírónő újabb dokumentumok, orvosi és kórboncnoki jelentések beszerzését rendelte el, ezért a tárgyalást elnapolta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 24. 06:00, szombat | Helyi
NÉPSZERŰEK A MÚZEUMPEDAGÓGIAI ÓRÁK
A Györffy István Nagykun Múzeum szakavatott munkatárs segítségével szervezi meg néprajzi és helytörténeti foglalkozásait, amelyek között hagyományos témák és újszerű városnéző séták egyaránt szerepelnek.
2026. Január 24. 06:00, szombat | Helyi
AKTUALITÁSOK A MADARÁSZ IMRE EGYESÍTETT ÓVODÁBAN
Megkezdődött a 2025/26-os nevelési év második féléve az óvodákban, amely az adminisztratív kötelezettségek mellett komoly szakmai munkával is jár. A Madarász Imre Egyesített Óvoda vezetőjénél járt stábunk a téma kapcsán.
2026. Január 23. 14:24, péntek | Helyi
Verssel üzentek a fiatalok
A Rendőrségi Drogprevenciós Program keretében készült videóban, 16 település iskolájában szólalt meg ugyanaz az üzenet.
2026. Január 23. 13:42, péntek | Helyi
KÉTSZER IS RÁTÁMADT HAJLÉKTALANTÁRSÁRA
A Szolnoki Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett rablás bűntette miatt indítványozta egy 24 éves hajléktalan férfi letartóztatását,
