A második magyar hadsereg 1942/43 -as hősies küzdelme a Don folyó partján, mindörökre történelmünk része marad. A katasztrófa 77. évfordulóján vasárnap főhajtással emlékeztünk azokra a katonáinkra, akik kötelességük teljesítése közben estek el Voronyezs környékén. A református nagytemplomban igét Nt. Fodor Gusztáv lelkész (Tiszaszentimre, Tiszaderzs) hirdetett.

A református nagytemplomban igét hirdetett Nt. Fodor Gusztáv lelkész (Tiszaszentimre, Tiszaderzs). - Isten szeretetének jó hírét János evangéliumának 15 részéből, annak 13. verséből olvasom: ,,Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért."

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Kedves emlékező keresztyén gyülekezet!

Mélységesen szomorú és mégis egy vigasztaló eseményen lehetünk most itt együtt az Isten házában: a II. világháború legnagyobb magyar hadikatasztrófájára emlékezünk: 1943 fagyos januárjára, a 2. magyar hadsereg teljes pusztulására, a közel 100 ezres emberveszteségére a Don-kanyarban.

77 éve történt az a tragikus történelmi esemény, amelyre sok történész így emlékezik: magyarok Golgotája. Szinte nem volt olyan magyar család, ki nem lett volna érintett ebben a szörnyű tragédiában.

Dr. Harsányi István tartalékos hadnagy doni naplóját olvasgattam, s közben mélységes szomorúság töltötte be a lelkemet: 1030 fős állományából 875 fő veszett oda.

Hadd olvassak fel pár részletet a naplójából, mely Galambok a tüzelőállásban címmel 2013-ban jelent meg: 1943 január 17. Vasárnap. Éjjel 2 óra. kitartani az utolsó csepp vérig. Nem tudok aludni, de azért hiszek. Isten akar még velem valamit. Csodát fog tenni. Be vagyunk kerítve ... 13 órakor indulunk. Robbanások, lőszerraktárak, irodák, raktárak égnek mindenfelé.

Január 18. Menekülés. Pusztulás. Tülekedés mindenütt. Gresovó előtt légitámadást kapunk. A kocsi, amelyben ülök, telitalálatot kap elől, s elég. Száraz szájjal, gyalog tovább. Sebesültek, halottak mindenütt. Szörnyű látvány. Mindenfelé pusztulás...

Január 23. Megnézem a családi képeket. Olyan érzés, mintha csakugyan megszakadna a szívem. Istenem, segíts meg bennünket, mint ahogyan eddig megsegítettél. Adj az otthoniaknak kitartást, türelmet, hitet, jó idegzetet. Engem pedig, minket pedig minél többünket vezess haza épen, egészségesen új országépítő feladatokkal."

Isten az élet ura, Isten nem akar háborút, a halál nem az Ő világa. Jézus maga mondta: Ő az út, az igazság és az Élet. És mégis, mi most azokra emlékezünk, akik a Halál kanyarban, a Don Kanyarnál maradtak, akik - 45 fokban, az orosz télben életüket adták a magyar hazáért. Azokra emlékezünk, akik sírjait a Vörös Hadsereg még 1943-ban eltüntetett, meggyalázott, azokra emlékezünk, kikről 40 évig beszélni sem

lehetett, nemhogy megemlékezni.

Kedves emlékező gyülekezet! Szinte látom az édesanyákat és a feleségeket, akik 1943 folyamán kézbe veszik a Hadsereg gyászos táviratát: fia, férje elhunyt, vagy eltűnt a harcokban. Vajon mit érezhettek Ők ott és akkor?

Hadd idézzek most egy részletet Molnár István szerzetes hősi halott testvére emlékére írt ,,Édesanyám vigasztalása" c. verséből:

Harsona fújt, tőr, kard csörgött...

Zúgott az ég... Ágyú dörgött..

Akna robbant, fel az égnek...

S vetett véget életének.

Ne sírj anyám, hősnek anyja,

Mért dől szemed könnypatakja?

Hős fiad él, örökké él!

Boldog gyermek anyja lettél !

A Jó Isten, Égi Atyja

Forró szívén szorongatja

Vérző sebét meggyógyítja,

Könnyes szemét megszárítja.

Vajon a magyar édesanyák hogyan tudták elhordozni azt a tengernyi fájdalmat és szomorúságot, ami a második világháború milliós veszteségei miatt rájuk szakadt? Csak úgy tudták - szerintem -, hogy az örökkévalóságba kapaszkodtak. Csak úgy, hogy Isten vigasztalásába kapaszkodtak.

Mi a mi dolgunk és a kötelességünk itt és most?

"Ameddig a vállad íve bírja, vigyázz minden virágtalan sírra..." - írja Bényei József ,,Végrendelet" c. versében. Ezen az istentiszteleten azokra a hősi halált halt magyar katonákra emlékszünk, akik a mai napig idegen földben, jelöletlen és virágtalan sírokban fekszenek, akik hősiesen küzdve, példátlan kitartással, szívósan tűrték a háború borzalmait, szenvedéseit, ezer és ezer veszély között tettek tanúbizonyságot kötelességtudatról, hősiességről és önfeláldozásról.

Sík Sándorral együtt hinnünk kell abban, hogy magyarnak lenni erkölcsi fogalom: szeretet, együttérzés, átfogása, átölelése mindannak, ami magyar. Hit abban, hogy az Isten akar velünk

valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Nehéz a szívünkbe fogadnunk a mártíromság és a hősiesség isteni magaslatait, de vigasztalhat bennünket az a tudat, hogy a hősöket nem lehet legyőzni, legfeljebb megölni.

Jézus mondja: ,,Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért."

Halálos szeretet - mondja itt Jézus a búcsúbeszédében. Néha mi is szoktuk mondani: halálosan szeretem. Ez alatt azt értjük: belepusztulnék, ha el kellene veszítenem... Ilyenkor megvalljuk az önzésünket, megvalljuk azt, hogy nekünk van szükségünk valamire és valakire. Jézus egészen másfajta értelemben beszél halálos szeretetről. Az igazi, a valódi szeretet nem a másik elvesztésébe hal bele, hanem éppen a másikért való odaadásba; a másiknak való szolgálatba. Az igazi, a valódi szeretetnek még a saját élete sem drága a másikért...

Igen, ilyen igazi és valódi szeretettel szeret Téged és engem Jézus Krisztus. Ilyen odaadó szeretettel, ilyen önfeláldozó szeretettel. De Jézus nemcsak beszélt erről, hanem meg is tette. Meghalt a barátaiért, meghalt értünk, meghalt érted, hogy helyreálljon az Isten és közünk lévő kapcsolat.

És ment Jézus a Golgotára. Az emberi szeretetlenség dermesztő fagyában és rettenetes kegyetlenségében. Nem fordult vissza. Vállalta a szenvedést. Vállalta a halált.

Ment, ahol keresztre feszítették Őt, ahol egekig jajdult ebben a fájdalmas jajkiáltásban: Én Istenem, Én Istenem, vajon miért hagytál el engem?

Egy valaki lebegett a szeme előtt: Te. A Te életed. A Te megváltásod. Az, hogy Találkozz vele. Az, hogy beengedd a szívedbe, az életedbe. Beengedd magát az Életet.

Drága Testvérem, nem kerülheted ki Jézus szeretetét! Kísér téged. Egy balesetben, vagy a betegágyon megsejtetted, hogy az Jézus szeretete mentett meg. Követ téged Isten szeretete! Jónást is követte a tenger mélységes fenekére. Dánielt követte egészen az oroszlánok vermébe! Illést követte a pusztaságba, ahol összeomlott és fel akarta adni! És utolérte őt is az Isten szeretet.

A Hóreb hegyen utolérté őt a vihar, földrengés és a tűz, utolérte Őt a Csend. És ebben a csendes hangban megszólította az Isten.

Egyszer majd téged is utolér ez a szeretet. És ahogyan a céltáblán egyre fogynak a körök, Jézus szeretete eltalálja majd a szívedet. És akkor nem lesz más, csak Te meg az Isten. Akkor majd megérted, hogy tartozol ennek az Istennek, és megérted, hogy bárhol vagy a világban, Istenhez tartozol. Megérted, hogy gyermeke vagy, akit szeret, akit formálni akar, és hogy célod van, feladatod van.

Megértjük, hogy feladatunk szeretni: szeretni Istent magunktól is jobban, felebarátunkat pedig legalább úgy, mint önmagunkat!

Feladatunk embernek lenni, ebben az embertelen világban. Feladatunk igaz embernek lenni: ezzel a nagyobb szeretettel élni! Ez a szeretet átvisz bennünket az életen! Átvezet, átsegít bennünket életünk mélységein és magasságain is.

S egyszer majd, amikor utolsót dobban a szívünk, és mindenminden, amihez ebben az életben görcsösen ragaszkodtunk, mint a száraz homok kipörög a markunkból, Isten egy szempillantás alatt átvisz bennünket a világ legszebb tájára... Átvisz oda, ahol a mennyei hegyek csodálatos sokasága találkozik egy végtelen víztükörrel, mely mellett - a Jelenések könyve szerint - hallani lehet a ,,nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna" - akik ezt mondják - ,,Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!" Ezé az Úré legyen a dicsőség Örökkön Örökké! Ámen! - hangzott el Fodor Gusztáv beszédében.

Az istentisztelet után a Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész Kun Piéta emlékművénél Nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperesének emlékező gondolatai és a Szózat elénekelése után a város koszorúját Dobos László polgármester, Gyurcsek János és Kovács Szilvia alpolgármesterek és Rózsa Sándor jegyző helyezte el, majd a jelenlévők - köztük Kovács Pál államtitkár és F. Kovács Sándor városunk és térségünk országgyűlési képviselője - mécsesek gyújtásával emlékeztek meg az áldozatokról, hozzátartozóikról.