Hírek
2023. Február 16. 05:01, csütörtök | Helyi
KARCAG VÁROS KULTÚRÁJÁÉRT DÍJAT KAPOTT NAGY TIBORNÉ
Vele beszélgettünk pályájáról.
A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Karcag Város Kultúrájáért Díjat a város érdekében végzett kiemelkedő nevelő-oktató munka elismeréseként Nagy Tibornénak, a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezető-helyettesének, a Táncsics 17-es Óvoda vezetőjének adományozta.
-Nagy boldogság számomra, hogy a nevelőközösségem, intézményvezetésem és a fenntartónk, Karcag Város Önkormányzata méltónak talált engem erre a díjra - mondta meghatottan a díjazott, aki 1987 óta dolgozik óvodapedagógusként, s azóta több új dolgot indított el, vezetett be óvodájában.
-Nagyon büszke vagyok tehetséggondozó munkámra. A 2010/11-es nevelési év óta számos pályázati programot sikerült megírnom, megvalósítanom. Büszke vagyok arra, hogy a kézműves szakmai munkaközösséget vezetem 2013 óta. 2014-től intézményünk kézműves alkotó táborának vezetője vagyok és nagyon büszke vagyok a 2018-ban a Kunok útját járva pályázatomra, hiszen a kun őseink kultúrájával és történetével ismerkedhettek meg a gyermekek egy egész évet felölelő programsorozat keretében.
- Az óvónő felelőssége nagyon nagy a tehetséggondozásban, már óvodás korban fel kell karolnia, meg kell találnia ezeket a gyermekeket.
- Minden nap figyelemmel kísérjük a gyermekek fejlődését, azokat a területeket, amelyekben ők az átlagtól kiemelkednek, amelyben tehetségesek, amelyeket szeretettel, önként végeznek. Ezeket nekünk meg kell ragadni és még magasabb szintre kell emelni a gyermekekben. Természetesen nyomon követjük az iskolába elmenő gyermekeinket is, rendezvényeinkre meghívjuk őket azon területre, amelyben már az óvodában is megcsillantották tehetségüket. Gondolok itt olyanra, hogy egy-egy zenedarabot előadnak hangszeren, vagy egy gyönyörű mesét, verset az óvodában. Ők is nagyon örülnek ennek a lehetőségnek, örömmel látogatnak vissza óvodájukba.
- Beszéljünk a tehetség kapcsán óvó néniről is, hiszen a Csokonai Óvodában már kiállításán láthattuk, hogy milyen tehetségesen rajzol.
- A rajzolás már gyerekkorom óta az életem része, nagyon-nagyon szerettem már akkor is alkotni, majd a családom kedvességből, születésnapom alkalmából meglepett egy tanfolyammal, melyet képzőművészekkel tudtam végigcsinálni. Immáron harmadik éve hobbi szinten, autodidakta módon művelem a tevékenységet.
- Többen vannak, akik Nagy Tiborné hatására az óvodapedagógus pályát választották, bár ma ez nem a legnépszerűbb hivatás.
- Bízunk benne, hogy lesz utánpótlás. Ezen dolgozunk, ezen fáradozunk kolléganőimmel együtt. Szeretném megemlíteni az óvodákban folyó hagyományápolást, a helyi néphagyományokat átörökítő tevékenységeinket is, amelyeket nagyon fontosnak érzünk, hiszen így tudjuk a gyerekek elé érzelmileg közelebb hozni azokat a helyi kulturális értékeket, amelyek a mindennapokban körülvesznek bennünket. Számos karcagi népi iparművésszel, kismesterrel nagyon jó együttműködő kapcsolatot ápolunk. Ők rendezvényeinket önzetlenül támogatják, jelen vannak, ezáltal a hiteles tudásukkal segítik azokat a célokat, feladatokat, amelyeket mi a múlt átörökítése céljából kitűzünk magunk elé.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 27. 06:00, szombat | Helyi
HAGYOMÁNYOS CIGÁNY ÉTELEK KÉSZÜLTEK
A cigány témahét részeként a hagyományos roma gasztronómiával is ismerkedhettek a Szent Pál Marista Általános Iskola tanulói.
2026. Június 27. 06:00, szombat | Helyi
NYÁRI PROGRAMSOROZATTAL KÉSZÜL A DÉRYNÉ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A nyári hónapokban sem maradnak kulturális programok nélkül a karcagiak. A Déryné Művelődési Központ szervezésében július elejétől egészen augusztus végéig változatos rendezvényekkel várják az érdeklődőket.
2026. Június 27. 06:00, szombat | Helyi
SZÁGULDOZOTT AZ ÚTON, MAJD ELÜTÖTTE A SAJÁT LÁNYÁT
Súlyos baleset történt Újszászon, ahol egy édesapa ütötte el a saját lányát. A férfi az autója volánja mögött ült, amikor a túlzott sebesség miatt elvesztette uralmát a jármű felett.
2026. Június 26. 06:00, péntek | Helyi
CIGÁNY NÉPISMERETI VETÉLKEDŐ
Játékos vetélkedőkkel és hagyományőrző programokkal ünnepelték a cigány kultúrát a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
